
Jean-Claude Juncker
Fotó: Ec.europa.eu
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Politico című brüsszeli lap szerint nem lát kivetnivalót abban, hogy a spanyol hatóságok letartóztatták a katalán kormány nyolc tagját.
2017. november 07., 16:442017. november 07., 16:44
„Nem látom úgy, hogy a spanyol hatóságok megsértették volna a jogállamiság alapelveit. Szerintem inkább azok sértettek törvényt, akik nem tartják tiszteletben a spanyol alkotmányos rendet” – mondta Junncker.
„Európa már kifejtette álláspontját, amely a szerződéseken alapszik.
– tette hozzá Juncker, ismét csak spanyol belügynek minősítve a spanyol–katalán konfliktust.
Közben kiderült: november 17-én kell első alkalommal megjelennie az illetékes belga bíróság előtt Carles Puigdemont leváltott katalán elnöknek és korábbi kabinetje négy Belgiumban tartózkodó tagjának. Az ellenük kiadott európai elfogatóparancs értelmében ugyanis 15 napon belül meg kell jelenniük a bíróságon. Bírósági források szerint az öt korábbi katalán vezető első meghallgatását továbbiak követhetik majd, ezért kiadatása még hetekig elhúzódhat.
– tették hozzá.
Az ügyben eljáró vizsgálóbíró hétfőre virradóan szabadlábra helyzete Puigdemontot és volt minisztereit mindaddig, amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak. Carles Puigdemont és volt miniszterei vasárnap adták fel magukat a belga rendőrségen. Spanyolországban lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolják őket.
A belga sajtó eközben arról számolt be, hogy megérkezett az a mintegy kétszáz katalán polgármester Brüsszelbe, akik a leváltott barcelonai kormány ott tartózkodó egykori tagjaival kívánnak megbeszélést folytatni, illetve fel szeretnék hívni a figyelmet Katalónia ügyére.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!