Hirdetés

Jövő héten érkeznek az ENSZ-erők

A libanoni hadsereg 38 év után megkezdte az ellenőrzés átvételét Dél-Libanon fölött A libanoni hadsereg kijelölt egységei csütörtök hajnalban megkezdték felvonulásukat a Lítáni folyó térségébe, majd átkeltek a folyón, hogy 38 év után újra átvegyék az ellenőrzést a korábban a palesztinok, majd Izrael, végül a Hezbollah síita szervezet uralta Dél-Libanon fölött.

Gazda Árpád

2006. augusztus 18., 00:002006. augusztus 18., 00:00

A libanoni csapatok hevenyészve emelt ideiglenes hidakon keltek át, mert a 33 napos háborúban az izraeliek lerombolták az összes térségbeli hidat és összekötő utat. A csapattelepítés felgyorsítása végett a katonák egy részét tengeri úton szállítják északról Szúrba. Összesen 15 ezer libanoni katona épít majd ki harcálláspontokat a folyó déli partvidékén, hogy igyekezzenek elejét venni az izraeli hadsereg és a Hezbollah síita szervezet közötti ellenségeskedések kiújulásának. Szemtanúk szerint az izraeli határtól 7 kilométerre fekvő, stratégiai fontosságú Mardzsajúnba – amelyet a behatoló izraeli csapatok a múlt héten rövid időre elfoglaltak – megérkeztek az első reguláris egységek, amelyeket a keresztény többségű helyi lakosság kitörő örömmel üdvözölt. Előzőleg az izraeli hadsereg átadta a libanoni ENSZ-erőknek (UNIFIL) az általa Dél-Libanonban megszállt övezetek felének ellenőrzését. Az UNIFIL a Dél-Libanonba vezényelt libanoni egységek felügyeletébe adja tovább a későbbiekben e területeket.
Az izraeli határ és a Lítáni folyó között fekvő területet az 1970-es években palesztin gerillák tartották ellenőrzésük alatt, az izraeli megszállók 2000-es kivonulása után pedig a Hezbollah síita fegyveres szervezet vette át ott az ellenőrzést. A bejrúti kormány szerdán hagyta jóvá a haderő Dél-Libanonba vezénylésének tervét. A terv az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701-es számú tűzszüneti határozatával összhangban született, amely rendelkezett arról is, hogy a libanoni hadsereg és az ENSZ békefenntartó erői vegyék birtokba a közel-keleti arab ország déli részét egészen a „kék vonalig”, vagyis a libanoni–izraeli határig. A libanoni kormány utasította a hadsereget, hogy tartsa tiszteletben a kék vonalat és azokat a törvényeket, amelyek nem a hadsereg birtokában lévő fegyverekre vonatkoznak. E jogszabályok nem kötelezik a Hezbollahot fegyverei beszolgáltatására, csak kitiltják e fegyvereket a közterületekről. A bejrúti kormány egyértelműen értésre adta, hogy nem tekinti feladatának a Hezbollah lefegyverzését, és nem fog konfliktusba keveredni emiatt a „hezbollahbeli testvérekkel”, akik oly kemény ellenállást tanúsítottak az izraeli invázió idején.
A későbbiekben csatlakozik a libanoni erőkhöz az ENSZ ugyancsak mintegy 15 ezer fős békefenntartó kontingense. Alain Pellegrini tábornok, a libanoni kéksapkások parancsnoka szerint jövő hét elejére várható a megerősített ENSZ-erők első új alegységeinek megérkezése Libanonba. Jordánia hivatalos források szerint egy több mint 200 fős műszaki egységet, utászokat és tűzszerészeket indít útnak csütörtökön Libanonba, hogy segítsenek a hidak helyreállításában és az aknamentesítésben.

Törökország leszállásra kényszerített két iráni repülőgépet
Törökország leszállásra kényszerített az iráni légitársaság két teherszállító repülőgépét, és megvizsgálta, hogy a Szíriába tartó gépek visznek-e a fedélzetükön fegyvereket, köztük rakétákat. Előbb július 27-én, majd augusztus 8-án történt ilyen eset. Mindkét alkalommal az ország délkeleti részén fekvő Diyarbakir repülőterére szállították le az iráni gépeket. Egyik esetben sem találtak fegyvereket a leszállított és átkutatott iráni légi járműveken. A túlnyomórészt muzulmán vallású, de világi Törökország szövetségese Izraelnek. Izrael gyakran vádolja azzal Iránt és Szíriát, hogy ellátják fegyverekkel a Hezbollah libanoni síita szervezetet, amely időről időre támadásokat intéz izraeli területek ellen. Izraeli biztonsági illetékesek szerint Törökországnak kulcsszerepe lehet az embargó érvényre juttatásában, mert az Irakon és Jordánián át vezető útvonalak már megbízhatóan le vannak zárva a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányok előtt. Izraeli hírszerzési feltételezés szerint a Hezbollah számára küldött iráni fegyverszállítmányok nagy része a török légtéren vagy török területen keresztül jutott el Szíriába az izraeli hadsereg és a libanoni síita szervezet minap lezárult háborúja alatt, majd Szíriából a Hezbollah fegyvereseihez. Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
Hirdetés
Hirdetés