Hirdetés

Orosz bombázás Szíriában

Orosz vadászgépek már rajtaütéseket hajtottak végre Szíriában, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán arra kérte a törvényhozás felsőházát, hogy járuljon hozzá a hadsereg külföldi bevetéséhez, aminek a Szövetségi Tanács eleget is tett.

2015. szeptember 30., 20:532015. szeptember 30., 20:53

Az indítványt a 168 tagú felsőházban 162 szenátor támogatta. Szergej Ivanov, az orosz államfői hivatal vezetője később közölte, Bassár el-Aszad szíriai elnök azzal a kéréssel fordult Oroszországhoz, hogy nyújtson katonai segítséget. A nyilatkozó hangsúlyozta, kizárólag az orosz légierő hadműveleteiről van szó.

„A műveletek katonai célja a szíriai kormánycsapatok támogatása az Iszlám Állam elleni támadásaiban” – mondta. Idézte egyben Putyin elnököt, hogy a szárazföldön orosz csapatokat nem vetnek be. Ivanov felhívta a figyelmet arra, hogy a katonai műveletek során betartják a nemzetközi jogot, és egyeztetik hadműveleteiket partnereikkel, illetve a szövetségesekkel. Kitért arra, hogy egyelőre a nemzetközi jog megkerülésével folynak hadműveletek Szíriában és Irakban.

Ahhoz, hogy a nemzetközi jog szempontjából megteremtődjék az összhang, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata szükséges, illetve az, hogy az ország, amelynek területén a harci cselekmények folynak, katonai segítséget kérjen, ahogy ezt Aszad szíriai elnök is tette. Az orosz államfői hivatal vezetője kitért arra, hogy az orosz hadműveletek időben korlátozottak, de a bevetendő fegyverzetek számáról nem nyilatkozott. Úgy fogalmazott: a katonai akció nem tarthat a végtelenségig, teljesen meghatározott időkerete van. „Hogy ez pontosan mennyi – hány napig tart, és hány légi járművet vetnek be –, azt érthető okokból most nem közölhetem” – tette hozzá Ivanov.

Az orosz légierő gépei ezt követően Moszkva közlése szerint Hama, Homsz és Latakia tartományban hajtottak végre légicsapásokat a terroristák állásaira. Amerikai források ugyanakkor azt állították: a támadások célpontjai az Aszad-ellenes lázadók voltak. A Fox News egy magas rangú amerikai védelmi illetékesre hivatkozva arról számolt be: Moszkva arra kérte Washingtont, vonja ki gépeit a szíriai légtérből. Az illetékes közölte: erre az Egyesült Államok nem hajlandó.

Eközben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma közölte: egyeztetést kezdenek az orosz védelmi tárcával az IÁ elleni küzdelemről. Ashton Carter amerikai védelmi miniszter utasítása rávilágít: a két ország egyaránt eltökélt az IÁ elleni küzdelemben, ugyanakkor Washington részéről nem cél Bassár el-Aszad rendszerének megmentése. Arról is egyeztetnek, hogy az orosz műveletek ne zavarják a Washington vezette nemzetközi koalíció hadműveleteit.

Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége azt közölte: Vlagyimir Putyin és Barack Obama amerikai elnök hétfői, New York-i találkozóján egyetértett abban, hogy a két ország közös érdeke az IÁ elleni küzdelem. William Stevens követségi szóvivő ugyanakkor megjegyezte: el-Aszad nem lehet partner a szíriai terrorizmus és szélsőségesség elleni harcban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés