
Archív felvétel
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Obán Viktor magyar kormányfő megtagadja az Európai Uniót (EU) – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság távozó elnöke a Bild című német lapnak adott interjújában.
2019. május 24., 12:422019. május 24., 12:42
A kereszténydemokrata luxemburgi politikus a Bild pénteki számában kivonatosan, a hírportálján részletesen ismertetett interjúban kiemelte, hogy a kilencvenes évek közepén az „egyik legnagyobb csodálója” volt az akkor „oly bátor” Orbán Viktornak. Arra a felvetésre, hogy a magyar miniszterelnök most kihívja, provokálja a Juncker által megtestesített EU-t,
Jean-Claude Juncker nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy az Orbán Viktor által képviselt „több nemzetállam, kevesebb Brüsszel” irányvonal jelenti-e a jövőt. Mint mondta, „egyáltalán nem is lenne már EU, ha mindenki annyira önző és nemzeti módon cselekedne, mint Orbán Viktor”. Azonban az emberek nagy többsége kiáll az EU mellett, és „Orbán ezért nem fogja keresztülvinni az akaratát” – tette hozzá.
Nemmel válaszolt arra a kérdésre is, hogy Magyarország elhagyja-e az EU-t. Kifejtette, hogy a magyarok többsége a közösségben akar maradni, „Orbán viszont Orbán marad: számára mindenki ortodox baloldali szocialista, aki nem jobbra áll tőle”, így „én is”, ami „nevetséges”.
Az európai parlamenti (EP-) választást követő EU-s tisztújítás végeztével visszavonuló politikus mások mellett Angela Merkel német kancellárról is beszélt az interjúban.
Az az igazság, hogy ha Angela Merkel „lezárta volna a német határt, Ausztria és Magyarország összeomlott volna a menekültek terhe alatt” – mondta Jean-Claude Juncker.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
1 hozzászólás