
Ukrajna minden régiójában népszavazást kell tartani az adott terület státusáról, mert az országban nem lehet tisztességes választásokat rendezni – jelentette ki Viktor Janukovics megbuktatott elnök pénteken az ukrán néphez és a korábban kormányzó Régiók Pártjához intézett üzenetében.
2014. március 30., 16:312014. március 30., 16:31
A kijevi parlament döntésével február 22-én leváltott államfő, aki egyben a Régiók Pártja tiszteletbeli elnöke is, arra kérte a szervezet szombaton esedékes kongresszusát, hogy szüntesse meg ezt a tisztségét és zárja ki őt a pártból. Ez meg is történt.
Janukovics az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség által közzétett üzenetében azt is kifejtette, hogy „a Délkelet-Ukrajnában lángra lobbanó tiltakozás a sűrűn lakott iparvidék (lakosságának) természetes reagálása az államcsínyre\". Azt hangoztatta, hogy a Majdan (a kijevi főtérről kiindult hatalom elleni tüntetések) vezetői „náci ostromlók vállán\" jutottak hatalomra.
Szerinte az Ukrajna valamennyi régiójába „az új rend\" teremtésének szándékával „kirajzott\" fegyveresek százai és az országban zajló „állami folyamatok nem megfelelő kezelése\" váltották ki a nép válaszát és azt, hogy Ukrajna elveszítette a Krímet. A megbuktatott államfő úgy véli, hogy a „majdanos hatalom\" már nem tud kitérni \"az egyre növekvő társadalmi elégedetlenség elől\".
A politikus mostani üzenetében a május 25-re tervezett, előre hozott ukrajnai elnökválasztás helyett országos népszavazás megtartását javasolta, azt hangoztatva, hogy az ukrajnai törvények \"alkotmányellenes megváltoztatása kizárja a tisztességes választásokat, bármikor is tartsák meg azokat\".
Timosenko elnökjelölt
A Haza párt egyhangúlag vezetőjét, Julija Timosenko volt kormányfőt jelölte a május 25-i ukrán elnökválasztásra szombaton, Kijev egyik belvárosi terén tartott kongresszusán. Timosenko csütörtökön jelentette be, hogy indulni szeretne az államfői tisztért, és kérni fogja pártja támogatását ehhez.
Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) ukrán párt vezetője eközben visszalépett az elnökjelöltségtől, és maga helyett Petro Porosenko független képviselőt, volt gazdasági minisztert javasolta pártjának, hogy az ukrajnai demokratikus erők egységes jelöltje legyen. Klicsko javaslatát úgy indokolta, hogy a jövőbeli államfőnek a lehető legnagyobb támogatottsággal és legitimitással kell rendelkeznie.
Amerikai–orosz külügyi találkozó
Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök abban állapodott meg, hogy a két ország külügyminisztere, John Kerry és Szergej Lavrov újra tárgyal majd az ukrajnai helyzet rendezéséről – közölte pénteken a Fehér Ház.
Az amerikai elnök hivatal szerint Putyin hívta fel Obamát azért, hogy megvitassa vele azt az amerikai rendezési javaslatot, amelyet Kerry a héten korábban Hágában ismételten ismertetett Lavrovval. Az amerikai tájékoztatás szerint az egy órán át tartó megbeszélésen Obama azt javasolta Putyinnak, hogy Oroszország foglalja írásba válaszát, és a két elnök megállapodott, hogy a két külügyminiszter meg fogja vitatni a további lépéseket.
A krími tatárok a nemzetközi közösséghez fordulnak
A krími tatárok a nemzetközi közösséghez fordulnak annak érdekében, hogy gyakorolhassák önrendelkezési jogukat – tájékoztatta az MTI tudósítóját szombaton Ilmi Umerov tatár vezető Bahcsiszerájból, ahol rendkívüli ülést tartott a népcsoport legfelsőbb képviseleti tanácskozása, a Kurultaj. „A nemzetközi közösséghez, az ENSZ-hez, az Európai Unióhoz és az Európa Tanácshoz fordulunk: meghirdetjük önrendelkezési jogunk érvényesítésének kezdetét\" – mondta telefonon Ilmi Umerov, a krími tatárok képviseleti-döntéshozó intézményének, a 33 főből álló Medzslisznek a tagja.
Hangsúlyozta, a Kurultaj az önrendelkezés ügyében nem fordul az Oroszországi Föderációhoz, amely az előző héten magához csatolta a félszigetet Ukrajnától. Hogy milyen formában lehet majd megvalósítani a krími tatárok önrendelkezési jogát, azt a jövőbeni lehetséges egyeztetések fogják meghatározni – tette hozzá.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!