Hirdetés

Ján Slota ismét feljelenti Durayt

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Ismét feljelenti Duray Miklóst (képünkön) a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amiért a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke az egyik magyarországi kereskedelmi rádióban az ellene tett korábbi SNS-feljelentés kapcsán azt nyilatkozta, hogy a Szlovák Nemzeti Párt minden megnyilvánulása alapján fasiszta párt, melynek vezetője, Ján Slota nemzetiségi gyűlöletet hirdet, és fegyveres akciókra buzdít egy másik nemzet, Magyarország ellen.

Gazda Árpád

2006. július 31., 00:002006. július 31., 00:00

Slota már tucatnyinál több esetben jelentette fel az MKP-t, vagy személy szerint Durayt, aki ellen ezúttal azért vizsgálódik a szlovák rendőrség, mert februárban részt vett a Magyar Tudományos Akadémia és Duna Televízió autonómiakérdésekről rendezett konferenciáján. Duray ezt felháborítónak tartja, mert utoljára a rendszerváltás előtt történhetett meg, hogy a rendőrség az után nyomozzon, vajon ki milyen konferencián vett rész és adott ott elő. Duray azért beszélhetett fegyveres buzdításról, mert Slota már arra is buzdította a híveit, hogy „Üljetek tankokra, és tegyük a földdel egyenlővé Budapestet!”
A hét során botránnyá duzzadt ügy előzménye, hogy Slota egy cseh lapban durva és szélsőséges magyarellenes kijelentéseket tett, ami után Göncz Kinga magyar külügyminiszter szlovák kollégájától, Ján Kubistól levélben kérte a pozsonyi kormány elhatárolódását. Kubis válaszlevele pénteken ment el Budapestre, s noha a magyar Külügyminisztérium hivatalos állásfoglalása még nem ismert, a magyar sajtóban megjelent eddigi észrevételek szerint a magyar fél aligha lehet majd elégedett a felemás, kioktatástól sem mentes válasszal. Időközben Slota a Bécsben megjelenő Die Presse hasábjain ismét magyarellenes nyilatkozatot tett, mondván, hogy „Szlovákiában brutális magyarosítás folyik.”
Az ellene folyó rendőrségi vizsgálat kapcsán több helyen is nyilatkozó Duray szavai olyannyira felháborították Slota pártját, hogy Daniel Rafaj, az SNS parlamenti frakciójának helyettes vezetője bejelentette: ismét feljelentik Durayt, aki ezúttal nemcsak a nemzeti pártot sértette meg, „hanem tudatosan ártott a Szlovák Köztársaságnak is.” Rafaj szerint azóta, hogy az SNS kormányzati pozícióba került, olyan „politikai és médianyomásnak van kitéve, amely mögött a magyar irredenták és annak külföldi lobbistái állnak.” MTI

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
Hirdetés
Hirdetés