2010. december 21., 12:572010. december 21., 12:57
Három bevetésben a Gázai övezet déli részén lévő Hán-Júniszban vettek célba különböző objektumokat. A városban sebesült meg a övezetet irányító radikális szervezet, a Hamász katonai szárnyának, az Ezzedín el-Kasszám Brigádoknak két harcosa, egyikük súlyosan.
Izraeli harci gépek ezenkívül támadtak egy csempészalagutat az övezet egyiptomi határán, Rafah városánál, de ott nem esett bántódása senkinek.
Szintén nem volt áldozata a többi támadásnak, amelyeket az övezet északi részén hajtottak végre Dzsabalíja menekülttáborában, valamint Bét-Lahja, Bét-Hanan és Zejtún városokban. Zejtúnban a Kasszám-brigádok egy kiképzőtáborát támadták.
Az izraeli hadsereg szóvivője megerősítette a légitámadások tényét, de közlése szerint csak hetet hajtottak végre, fegyvercsempész-alagutak és -raktárak ellen. Izrael elleni aknatámadásokat toroltak meg velük - tette hozzá.
Egy katonai szóvivő közölte, hogy palesztin fegyveresek kedden hajnalban kilenc aknagránátot lőttek ki Izrael területére. Egyik aknagránát sem okozott kárt sem emberéletben, sem anyagiakban. A Gázai övezetből kilőtt rakéta csapódott be egy dél-izraeli kibucban, az óvoda közelében. Egy fiatal nő könnyebben megsebesült, egy idős nő és egy kisgyerek sokkot kapott az ijedtségtől.
A Gázai övezetet irányító Hamász radikális palesztin mozgalom 2009 januárja óta gyakorlatilag fenntartja a katonai tűzszünetet, de egyes, még a Hamásznál is szélsőségesebb csoportok továbbra is rendszeresen lőnek ki aknagránátokat vagy rakétákat Izraelre. Az idei év eleje óta több mint kétszáz alkalommal csapódott be a zsidó állam területén palesztinok által kilőtt rakéta vagy aknagránát, ebből az utóbbi két nap alatt tizennégy.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.