2007. július 17., 00:002007. július 17., 00:00
Az államfő így reagált arra, hogy a hét végén a Révkomáromhoz közeli Dunamocson, tizenhat ember részvételével egy polgári társulás keretében úgynevezett Dél-Fölvidéki Önrendelkezési Tanács alakult, amely tizenhárom szakbizottságot létrehozva azt tűzte ki távlati céljául, hogy népszavazás útján megpróbálja kieszközölni a Dél-Szlovákiában élő szlovákok, magyarok, romák és németek önrendelkezési jogát. A Bósza János révkomáromi vállalkozó nevével jegyzett dunamocsi találkozóra elsőként a magyarellenes kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Ján Slota fújt riadót vasárnap, azt hirdetve, hogy „Nem engedjük meg a köztársaság szétverését!” Gasparovic elmondta: államfőként abban érdekelt, hogy „Szlovákia azonos jogokkal és kötelességekkel bíró polgárok virágzó és megbízható országa legyen.” Mint kifejtette, semmi okát sem látja a megosztásnak, hiszen a nemzetiségeknek jogaik, iskoláik vannak, ápolhatják a saját kultúrájukat, és semmi sem indokolja, hogy az egységre törekvő Európában „más elveken szerveződő egységek jöjjenek létre. Szlovákia az alkotmányában rögzítetteknek megfelelően osztatlan állam marad” – szögezte le a szlovák államfő.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.