
Fotó: John Leyba/The Colorado Sun
Iskolai lövöldözés volt a coloradói Denver mellett helyi idő szerint kedden az Egyesült Államokban, az ámokfutásnak egy halálos áldozata és több sebesültje van. A két feltételezett elkövetőt elfogták.
2019. május 08., 08:262019. május 08., 08:26
2019. május 08., 08:292019. május 08., 08:29
A lövöldözés helyi idő szerint a délutáni órákban történt, nem messze attól a Columbine iskolától, ahol húsz évvel ezelőtt – 1999. április 20-án – két állig felfegyverzett diák követett el tömegmészárlást, megölt 15 embert és megsebesített 24 áldozatot. A Denvertől délre fekvő Highland Ranch nevű településen – amelynek középiskolájában 1850 diák tanul – az első lövések eldördülése után az iskola vezetői azonnal értesítették a rendőrséget, amely perceken belül a helyszínen volt.
Sajtótájékoztatóján Tony Spurlock megyei seriff elmondta: a rendőröknek csak némi dulakodás után sikerült lefegyverezniük a két lövöldözőt, mindketten az iskola diákjai. A seriff szerint „ennek a szörnyűségnek egyetlen településen sem lenne szabad megtörténnie”. Tony Spurlock ugyan nem nevezte meg a halálos áldozatot, de a megyei halottkémre hivatkozva azt közölte, hogy az iskola 18 éves fiúdiákja volt. A nyolc sebesült közül többek állapota válságos, a legfiatalabb áldozat 15 éves.
„Megrázó, hogy ez és a környező közösségek túlságosan is jól ismerik e gyűlöletes és szörnyűséges erőszakot” – fogalmazott kedden este kiadott közleményében a Fehér Ház. Colorado kormányzója, Jared Polis a Twitteren fejezte ki együttérzését és közölte, hogy figyelemmel kísérik a tragédia utáni helyzetet is. A rendőrség megindította a nyomozást az ügyben.
A Highland Ranch-i iskolát egyébként – más, Denverhez közeli oktatási intézményhez hasonlóan – április 17-én egyszer már lezárták. Akkor egy Floridából érkezett tinédzserlány fenyegetőzött azzal, hogy a Columbine-tragédia évfordulóján tömegmészárlást követ el. A felfegyverkezett nőt a rendőrök végül holtan találták meg, miután agyonlőtte magát.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!