Irakban a kormány átveszi a fegyveres erők ellenőrzését

Az Irakban állomásozó nemzetközi koalíciós erők csütörtökön megkezdték az iraki fegyveres erők fölötti ellenőrzés átadását a bagdadi kormánynak.

Gazda Árpád

2006. szeptember 08., 00:002006. szeptember 08., 00:00

Első lépésként iraki vezénylés alá kerül a hadsereg 10 hadosztályából egy, a nyolcadik. Ezeket az alakulatokat eddig az amerikai expedíciós erők vezérkara irányította. A megállapodásban szerepel az is, hogy felállítják az iraki egyesített vezérkart is, amely fokozatosan veszi át a többi egység vezetését. Az átvétel üteméről a bagdadi kormánynak van joga dönteni, de amerikai részről úgy vélik, hogy havi átlagban két hadosztály átadására kerülhet sor. A kis méretű iraki haditengerészet és légierő már Bagdad kezében van. A 8. hadosztály az ország déli részében állomásozik, ahol augusztusban súlyos összecsapást vívott síita fegyveresekkel Díváníja városban. Húsz katona és mintegy ötven milicista esett el. A hadosztály parancsnoka közölte, hogy további amerikai támogatásra van szükségük, például orvosi ellátásra és az amerikai légierő bevetéseire. Időbe fog telni, amíg csapatai teljesen önállóvá válnak – mondta.


Sorozatos bagdadi robbantások
Legkevesebb 39 ember vesztette életét különféle támadásokban csütörtökön Irakban, közülük 29 életét sorozatos robbantásos merényletek oltották ki Bagdadban, jóllehet mintegy harmincezer amerikai és iraki rendfenntartót vezényeltek a közelmúltban a főváros védelmére. A pokolgépes támadások többsége rendőri célpontok ellen irányult. MTI

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök
2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt