Iowa: világpolitikai szomszédolás

Az amerikai választók a több hónapig tartó elõválasztási folyamat során kétféle rendezvényen nyilvánítanak véleményt arról, kit látnának szívesen pártjuk elnökjelöltjeként. A legtöbb szövetségi államban elõválasztásokat (primary) tartanak, ahol a polgárok állami szintû szavazáson voksolnak az aspiránsok személyére. Az elõválasztások lehetnek nyíltak vagy zártak: elõbbieken párthovatartozástól függetlenül mindenki szavazhat, utóbbiakon csak az adott párt regisztrált szavazói vehetnek részt. Az elõválasztási rendezvények másik típusa a jelölõgyûlés (caucus), ahol többnyire a regisztrált pártszavazók helyi gyûléseken döntik el, hogy melyik politikust támogatják. A helyi jelölõgyûlések eredményeit több lépcsõn keresztül állami szinten összesítik.

Az immár egy éve tartó kampány tehát helyi idõ szerint csütörtökön 19 órakor lépett új fázisba. Iowa állam kis, helyi választó közösségei akkor gyûltek össze templomokban, sportcsarnokokban, iskolákban vagy éppen magánlakásokban, hogy megvitassák és eldöntsék, melyik politikus jelöltségét támogatják. Ezeken a jelölõgyûléseken – összesen 1784 körzetben – nincs titkos szavazás, az egymást jól ismerõ szomszédok az akár több óráig tartó összejöveteleken egymás elõtt nyilvánítanak véleményt. Az iowai szabályok szerint csak a jelenlevõk legalább 15 százalékának támogatását élvezõ politikusok személye mögé lehet felsorakozni.

Nincs biztos befutó

A jelenlegi rendszert, Iowa és New Hampshire elsõségét sok bírálat éri a két állam kis népessége, a nagyvárosok hiánya és az Egyesült Államokra nem jellemzõ lakossági összetétel miatt. Elõbbinek alig 3, utóbbinak 1,3 millió lakosa van, és 95, illetve 96 százalékos a fehérek aránya. A két állam irányadó szerepe mellett kardoskodók viszont azzal érvelnek: Iowában és New Hampshire-ben az elnökjelölt-aspiránsoknak személyesen kell rátermettségüket bizonyítani az országos átlagnál képzettebb szavazókkal való találkozókon.

Az egymástól félkontinensnyi távolságra levõ két kis népességû államban egyelõre sem a demokrata, sem a republikánus oldalon nincs egyértelmû favorit. A demokrata oldalon az országosan vezetõ Hillary Clinton New York-i szenátort Iowában szorongatja John Edwards volt észak-karolinai szenátor és Barack Obama illinoisi szenátor. Utóbbi egyes felmérések szerint már komoly elõnyre tett szert Clintonnal szemben. Mivel azonban a volt first lady a legtöbb korai elõválasztó államban biztosan vezet, Obama és Edwards számára döntõ fontosságú a remélt iowai gyõzelem. Az afro-amerikai Obama rendkívül kiterjedt személyes kampányt folytatott, Edwards pedig abban reménykedik, hogy megismételheti a 2004-es elõválasztásokon elért sikerét. A republikánus pályázók között Rudolph Giuliani volt New York-i polgármester, aki az országos listákat nagy elõnnyel vezeti, Iowában csak a harmadik a sorban. Sokáig a mormon vallású Mitt Romney massachusettsi exkormányzó állt az élen, de az utóbbi idõben Mike Huckabee volt arkansasi kormányzó tört az élre. Romney és Huckabee mellett John McCain arizonai szenátor is sikeres kezdésben bízik. Iowában a republikánus szavazók mintegy 38 százaléka evangélikus protestáns, New Hampshire-ben viszont csak 18 százalékos az arányuk. A szociális konzervatív Huckabee nem biztos, hogy öt nappal Iowa után is sikeres maradhat. A sok közvélemény-kutatás és találgatás közepette az egyik legbeszédesebb az AP/Yahoo News felmérése: országosan minden tíz demokrata szavazóból hatnak az a véleménye, hogy Hillary Clinton nyerheti meg legnagyobb eséllyel pártjának az elnökséget, és tíz republikánusból több mint négy Rudy Giulianiról vélekedik hasonlóképpen. Egyetlen más jelölt sem ért el megközelítõ eredményt.

Fõszerepben az elsõk

A 20. században mindössze kétszer fordult elõ az, ami a 2008-as elnökválasztás elõtt: sem a hivatalban lévõ, sem elõzõ elnök vagy alelnök nem pályázik egyik párt elnökjelöltségére sem. Így rendkívül nyitott és kiélezett a küzdelem, mintegy 17 politikus verseng a republikánus vagy demokrata jelöltségért. A kampány minden korábbinál elõbb, már egy évvel ez elsõ elõválasztások elõtt elkezdõdött. A jelöltekrõl döntõ rendezvények – a jelölõgyûlések, illetve az elõválasztások – januárban és februárban hihetetlen gyorsan fogják egymást követni. Az iowai kezdés után január 5-én a wyomingi republikánusok nyilvánítanak véleményt ugyancsak jelölõgyûléseken. Január 8-án rendezik meg az elsõ elõválasztásokat New Hampshire-ben. Egy hétre rá, január 15-én a michigani választók járulnak a szavazóurnákhoz, január 19-én Nevadában lesznek jelölõgyûlések és a dél-karolinai republikánusok rendeznek elõválasztásokat. Utóbbi államban a Demokrata Párt január 26-án rendezi meg az elõválasztásokat. Florida lakossága január 29-én szavaz. Az elõválasztási folyamat korai szakasza a február 5-i rendezvénysorozatban csúcsosodik ki. Aznap nem kevesebb, mint 23, az Egyesült Államok lakosságának csaknem felét képviselõ államban – egyebek között a népes Kaliforniában és New Yorkban – tartanak jelölõgyûléseket és elõválasztásokat. Az amerikai sajtó ezért nem egyszerûen „szuperkeddrõl\", hanem „megakeddrõl\" beszél. A március 4-i választási kedd eredményének ismeretében – aznap 4 államban szavaznak – pedig már a vélemények háromnegyede lesz köztudott. A szavazók, fõleg az ingadozók ebben a feszített ütemû versenyfutásban vélhetõen a korai eredményekre fognak figyelni és azokra voksolnak, akiknek a képe a sajtóban a legtöbbet szerepel, vagyis akik addig a legsikeresebbek voltak. Az aspiránsok nagy száma és a rendkívül zsúfolt, korai elõválasztási naptár miatt így Iowa, New Hampshire és néhány további államnak kulcsszerep jut a mezõny megrostálásában. A voksok végül szövetségi szinten a pártok jelöltállító kongresszusain adódnak össze. A demokraták augusztus 25–28-án a coloradói Denverben, míg a republikánusok szeptember 1–4-én, a minnesotai Minneapolis-Saint Paul-ban tartják rendezvényüket.

Jelöltek kötéltánca

Az amerikai elnökválasztási procedúrában – amely a nyugati demokráciák egyik legbonyolultabb választási eljárása – a pályázónak elõször, az elõválasztások során saját pártja szavazóit kell meggyõzni arról, hogy õ képviseli legjobban politikai nézeteiket. A jelöltség elnyeréséig a demokrata aspiránsok tehát alapvetõen a liberálisok számára fontos témákról értekeznek, míg a republikánus pályázók a konzervatív szavazótáborhoz szólnak. A 2008-as elõválasztási versengésben a leggyakoribb demokrata ügy az iraki csapatkivonás és az egészségügy reformja volt. A republikánusok ezzel szemben a bevándorlás és a nemzetbiztonság terén igyekeztek kemény fellépést tanúsítani. A novemberi általános választások elõtt, már az elnökjelöltek között folyó õszi kampány résztvevõi azonban, ha nyerni akarnak, „középre húznak\".

Sandy Maisel, a Maine-i Colby College politológia professzora azzal a hasonlattal élt, hogy az aspiránsok kötéltáncot folytatnak. A demokrata politikusok egyelõre a Demokrata Pártnak a centrumtól balra esõ bázisát igyekeznek megnyerni, de nem mozdulhatnak túlságosan balra, nehogy elidegenítsék maguktól a függetleneket és a mérsékelt republikánusokat az általános választásokon. A republikánusok ugyanebben a szellemben konzervatív álláspontra helyezkednek a különbözõ társadalmi, gazdasági és katonai kérdésekben, ám nem tehetnek sok engedményt a jobboldalnak a potenciálisan megnyerhetõ független és mérsékelt demokrata szavazók miatt. Késõbb viszont a jelöltek, miután bizonyossá vált, hogy õk szerezték meg pártjuk támogatását, a centrum felé nyitnak. A demokrata jelölt nyilván nem azonnali, hanem csak fokozatos iraki csapatkivonást fog sürgetni, és az egészségügy kérdésében is moderálja majd nézeteit. A republikánus jelölt pedig alkalmasint enyhít a bevándorlással kapcsolatos nézetein a spanyol ajkú szavazók megnyerése érdekében, és a nemzetbiztonság terén is igyekszik kevésbé „héja\" álláspontra helyezkedni.

MTI