2011. szeptember 05., 09:332011. szeptember 05., 09:33
Bár a NATO támogatta Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) vezetője többször is elmondta, hogy a vérontás elkerülésére hagynak egy hetet Kadhafi erőinek arra, hogy megadják magukat, az új vezetés fegyveresei két fontos város közelében már készek a támadásra. Kadhafi egyik szóvivője kijelentette viszont, hogy szóba sem jöhet a megadás, és a legjelentősebb törzsi vezetők továbbra is lojálisak Kadhafihoz. Az ÁNT egyik szóvivője Bani-Valid város közelében nyilatkozott. A sivatagban lévő Bani-Valid Líbia legnagyobb törzsének hátországa. Mint mondta, türelmük fogytán, ezért hamarosan kezdik a támadást. Kadhafi szülővárosa, Szirt mellett is hasonló türelmetlenség tapasztalható a volt felkelők körében. A magyar nagykövetség közben Tripoliban továbbra is ellátja az EU képviseletét, és minden módon segíti annak a tényfeltáró missziónak a munkáját, amely az ottani EU-külképviselet megnyitását készíti elő. Az EU külügyminiszterei a lengyelországi Sopotban megrendezett ülésükön pénteken elégedettséggel nyugtázták, hogy az ÁNT hatalma az ország nagy részén megszilárdul. Egyetértettek abban, hogy a legsürgetőbb feladat a harcok mielőbbi lezárása, a közigazgatás, az alapszolgáltatások és a normális élet újraindítása, amelyhez az Európai Unió kész segítséget nyújtani.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.