Hirdetés

Indonézia kiadja Romániának a Gelsor-vezért

Harminc napon belül kiadja Indonézia a román hatóságoknak a nemzetközi körzés alatt álló Nicolae Popa egykori üzletembert, az Országos Befektetési Alap (FNI) nevű piramisjátékot szervező Gelsor cég egykori vezérigazgatóját, miután a távol-keleti ország államfőja aláírta a kiadatási rendeletet.

Balogh Levente

2011. április 06., 12:572011. április 06., 12:57

A román hatóságok még tavaly kérték a hosszú évek óta szökésben lévő Popa kiadatását, mivel tanúként akarják kihallgatni a Gelsor tulajdonosa, Sorin Ovidiu Vântu perében.

A Gelsor egykori vezérigazgatóját 15 év börtönbüntetésre ítélték, tavaly decemberben vették őrizetbe Jakartában, és Susilo Bambang Yudhoyono államfő augusztusban hagyta jóvá a kiadatási eljárás megkezdését. Ennek nyomán került bíróság elé az ügy, amely most kapott kedvező elbírálást.

Az indonéz bírósági ítélet tényét szerdán a román külügyminisztérium is megerősítette. A külügy közleménye szerint a két ország hatóságai hamarosan összeülnek, hogy kidolgozzák a kiadatási procedúra részleteit. A közlemény azt is leszögezi, hogy a bírósági ítélet jogerős, így az ellen fellebbezésnek helye nincs. A kiadatás ugyanakkor csak azt követően történhet meg, ha az indonéz államfő ellátta kézjegyével az erre vonatkozó dokumentumot.

Nicolea Popát, a Gelsor vezérigazgatóját és a FNI vezetésével megbízott Sov Invest irányító testületének tagját 2006-ban Ioana Maria Vlasszal együtt ítélte első fokon 15 év börtönbüntetésre a bukaresti törvényszék, majd az ítélet 2009-ben jogerőssé vált.

Mint arról beszámoltunk, Popa külföldi bujkálása kapcsán eljárás zajlik Sorin Ovidiu Vântu üzletember, a Realitatea hírtelevízió tulajdonosa ellen, mivel az ügyészség szerint ő támogatta anyagilag egykori beosztottjának külföldi tartózkodását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
Hirdetés