2011. november 13., 12:382011. november 13., 12:38
A jótékonysági programot a Győri Püspökség ez évben már kilencedik alkalommal rendezte meg. A közel egy évtized alatt összesen 39 millió forinttal támogatta a püspökség a Szent Ferenc Alapítvány erdélyi gyermekmentő misszióját.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes közel húsz éve indította el a gyermekmentő missziót Erdélyben – mondta J. Kovács Andrea, a püspökség sajtóreferense az MTI-nek. A Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi tevékenysége nyomán ma már hatvanegy helyszínen, köztük Gyulafehérváron és Torockón, Szovátán és Kolozsváron, Tusnádfürdőn és Déván 2100-nál több nehézsorsú gyermeket gondoznak. Ezt a tevékenységet támogatja a győri szeretetnapok minden résztvevője.
Az idei programot a korábbi évekhez hasonlóan segítették a győri vendéglősök, cukrászatok, civil egyesületek és magánszemélyek. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól 700 ezer forintot nyert az idei rendezvényre pályázat útján a Győri Egyházmegye, Győr városa pedig 300 ezer forinttal járult hozzá az ez évi kiadásokhoz. Az idei adományt a napokban adták át Böjte Csabának.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.