
Fotó: Police.hu
Elfogták Spanyolországban és kedden Magyarországra hozták egy 1996-os kiskunfélegyházi emberölés gyanúsítottját, a román férfi beazonosítását a nyomozás technikai eszközeinek fejlődése tette lehetővé – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
2017. június 01., 12:202017. június 01., 12:20
2017. június 01., 13:402017. június 01., 13:40
Hürkecz Zoltán tájékoztatása szerint 1996 szeptemberében Kiskunfélegyházán, a Szegedi út egyik lakásában több késszúrással megöltek egy 37 éves férfit és az ingatlanból arany ékszereket loptak el.
A nyomozómunkát segítő technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően a 21 éve a helyszínen rögzített DNS-minták alapján a rendőrök nemrégiben beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 40 éves román állampolgárt.
Nyolc nappal később Spanyolországban fogták el a helyi hatóságok a feltételezett tettest, akit kedden vittek Magyarországra.
A férfit a Bács-Kiskun megyei rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik az előzetes letartóztatását – tette hozzá a szóvivő.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!