
Izraeliek tízezrei vettek végső búcsút vasárnap Ariel Sarontól, a szombaton 85 éves korában elhunyt volt tábornoktól és politikustól Jeruzsálemben.
2014. január 12., 20:262014. január 12., 20:26
A néhai miniszterelnök katonai tiszteletadással fekete szőnyegen elhelyezett, izraeli zászlóval beburkolt koporsójánál elsőként Simon Peresz államelnök és Juli Edelstein, a kneszet elnöke helyezett el koszorút. Saron 2006. január 4-én agyvérzés miatt esett kómába, és azóta sem tért magához; halálát az orvosok közlése szerint közvetlenül a szívműködés leállása okozta. Az izraeliek legendás tábornoka előbb jobboldali politikusként a telepeket építette, később miniszterelnökként egyoldalú lépéssel a heves jobboldali tiltakozás dacára kiköltöztette a telepeseket a Gázai övezetből.
Miközben a kerítés izraeli oldalán gyászolnak, a Gázai övezetben Saron halálhírére cukorkákat osztogattak. Hán-Júniszban az utcákon ünnepeltek és a halott fényképeit égették, az övezetet uraló Hamász „történelmi pillanatnak\" nevezte Saron halálát, amely „egy olyan bűnöző eltűnését jelzi, akinek kezéhez palesztinok vére tapad\".
A Human Rights Watch (HRW) közleményében arra emlékeztet, hogy a volt kormányfő felelős volt a Szabra és Satila egykori dél-libanoni menekülttáborokban végrehajtott mészárlásért. Az emberjogi szervezet sajnálatosnak nevezte, hogy Saron haláláig nem felelt az igazságszolgáltatás előtt az 1982-ben történt eseményekért. Saront egyébként ma temetik Brassóból elszármazott felesége, Lili mellé.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!