
Fotó: Reuters
Hívei kiszabadították a rendőrségi mikrobuszból kedden Kijevben Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzót és egykori georgiai elnököt helyszíni ukrán médiajelentések szerint.
2017. december 05., 17:222017. december 05., 17:22
Az UNIAN ukrán hírügynökség azt jelentette, hogy Szaakasvili támogatói feltörték annak a mikrobusznak az ajtaját, amelybe a hatóságok ültették, majd kiszabadították a járműből. Előtte a jármű több ablakát kövekkel bezúzták. A busz megpróbált kitörni a tiltakozók blokádjából, de csupán néhány métert tudott megtenni, amikor a tüntetők rárontottak.
Az ukrán állampolgárságától megfosztott, így hontalanná vált Szaakasvilit kedden vették őrizetbe a hatóságok, miután házkutatást tartottak a Majdan tőszomszédságában lévő lakásában. A volt georgiai elnök hívei azonban útját állták annak a mikrobusznak, amelyben el akarták szállítani. A tiltakozók össze is csaptak a rendfenntartókkal, helyszíni jelentések szerint a dulakodás közben mindkét oldal könnygázsprayjel fújta egymást. Mindkét oldalon vannak sérültek, számuk egyelőre nem ismert.
Az ukrán főügyész keddi sajtótájékoztatóján kijelentette:
A NewsOne hírtelevízió helyszíni élő közvetítésében arról számolt be arról, hogy Szaakasvili hívei gyűrűjében elindult az ukrán parlament épületéhez, ahol beszédet intézett az ukránokhoz. Beszédében a politikus tagadta az ellene felhozott vádakat, továbbá lemondásra szólította fel Jurij Lucenko főügyészt és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőit. Az UNIAN szerint mintegy ezren, a NewsOne oroszbarátnak tartott ukrán hírtévé szerint néhány ezren gyűlte össze a parlamentnél.
A demonstráción mások mellett felszólalt Szaakasvili védelmében Jane Collins brit európai parlamenti képviselő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának tagja is. A tömeg az „impeachment” szót skandálta Petro Porosenko ukrán elnök nevének említésekor, utalva arra, hogy Szaakasvili egyebek mellett követeli az ukrán parlamenttől, hozzon törvényt még ezen a héten az államfő alkotmányos vád alá helyezésének (impeachment) rendjéről.
Szaakasvili a kiszabadítása után tett korábbi nyilatkozatában arra szólította fel a kijevieket, hogy gyülekezzenek a Majdanon, azaz a Függetlenség terén, és
Arszen Avakov belügyminiszter a Twitteren arra szólította fel a volt odesszai kormányzót, hogy engedelmeskedjen a törvénynek, válaszoljon az ellen felhozott vádakra, és ne provokáljon összetűzést és vérontást.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!