2012. február 20., 10:172012. február 20., 10:17
Az első ilyen értesítést Kassai Gyula lévai református lelkész kapta a lévai városi hivataltól. Ebben az állt, hogy személye bejelentett lakhely nélküli idegen Szlovákiában. Kassai Gyula azon szlovákiai magyaroknak az egyike, aki miután megszerezte, hivatalosan is vállalta magyar állampolgárságát. A most kikézbesített igazolás előzménye, hogy a református lelkész február 15-én személyesen ment be a lévai városi hivatalba, hogy tájékoztatást kérjen, miért nem kapott értesítőt a választásokról, és kérte állandó lakhelyének igazolását.
Egy nappal korábban Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke közlte: a közel százéves Tamás Aladárné, akit szintén megfosztottak szlovák állampolgárságától, a tanács segítségével fordult beadvánnyal jogorvoslatért a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bírósághoz. Iveta Radicová szlovák kormányfő egy interjúban úgy vélte: sem a kettős állampolgárságról szóló magyar döntés, sem a Fico-kabinet reakciója nem volt szerencsés. A szlovák kormányfő úgy vélte, a nemzetközi normáknak megfelelő eljárásra lett volna szükség a kettős állampolgárság formájáról és módjairól való megegyezéshez.
A gyorsított honosítási eljárásra reakcióként 2010 májusában elfogadott, a kettős állampolgársággal foglalkozó szlovák törvényre utalva, Radicová hozzátette: ehelyett egy egyszeri intézkedés történt, amire Robert Fico kormánya szerencsétlen módon reagált. A szlovák kormányfő az egyedüli megoldást a kettős állampolgárság olyan szabályozásában látja, mint amilyet Szlovákia Csehország és több más állam viszonylatában alakított ki. Szlovákiában egyébként szombaton elkezdődött a márciusi parlamenti választásokat megelőző kampány hivatalos része. A választási listát állító 26 párt közül, többen kisebb-nagyobb rendezvényekkel kezdték a három hétig tartó kampányt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.