Hirdetés

Hillary Clinton nem lenne semleges az izraeli–palesztin konfliktusban

KITEKINTŐ – Hillary Clinton, az amerikai demokraták elnökjelölt-aspiránsa azt mondja, elnökként nem lenne semleges az izraeli–palesztin konfliktusban. 

MTI

2016. március 23., 13:032016. március 23., 13:03

Clinton ezt az Amerikai–Izraeli Közpolitikai Tanács (AIPAC) konferenciáján mondta hétfőn, ezzel mintegy válaszolva Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns eddig interjúkban és televíziós vitákban kifejtett álláspontjára.

Trump ugyanis semlegesnek mondta magát – és esetleges elnökként várható politikáját – az izraeli–palesztin konfliktusban. „Amerika soha nem lehet semleges, ha Izrael biztonságáról vagy túléléséről van szó. Nem lehetünk semlegesek, amikor rakéták hullanak lakónegyedekre, amikor civil polgárokat késelnek meg az utcán, vagy amikor öngyilkos merénylők ártatlanokat vesznek célba” – fogalmazott a volt külügyminiszter.

S hozzátette: vannak dolgok, melyek nem képezhetik tárgyalás alapját, és aki ezt nem érti meg, az nem alkalmas arra, hogy az elnökünk legyen”. Clinton szerint „biztos kezű politikusokra van szükségünk, nem olyan elnökre, aki hétfőn azt mondja, hogy semleges, kedden Izrael-barátnak hirdeti magát, és ki tudja, hogy szerdán mit mond, mert szerinte minden megtárgyalható”. S fontosnak tartotta hozzátenni: „barátaim, Izrael biztonsága nem lehet tárgyalás és vita tárgya”.
Clinton ugyan nem említette Trump nevét, de üzenete egyértelmű volt.

Sőt későbbi megjegyzéseiben Trump viselkedését és retorikáját a kampányban antiszemitizmushoz hasonlította, amellyel sok izraelinek szembe kell néznie. „Ma az amerikaiak és az izraeliek a társadalom morális alapjait veszélyeztető türelmetlenség és szélsőségesség hullámával néznek szembe” – állította az elnökjelölt-aspiráns.

Az AIPAC lobbisták, politikusok és politikai akciócsoportok lazán kapcsolódó csoportja, amelynek elsődleges célja az amerikai–izraeli kapcsolatok erősítése, és amely egyúttal szószólója Izraelnek a nemzetközi politikában is. A Fortune magazin vasárnap megjelent elemzése szerint az AIPAC az úgynevezett Izrael-lobbi legnagyobb, legbefolyásosabb csoportja, s jelentős befolyása van a washingtoni politikára is. Elsőrangú, profi lobbistái vannak a törvényhozásban, és aktivistái jelen vannak szerte az Egyesült Államokban. A Fortune adatai szerint 2015-ben az Izrael-lobbi összesen négymillió 189 ezer dollárt költött Izrael melletti lobbitevékenységre, s ebből hárommillió 388 ezer dollárt az AIPAC költött.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az AIPAC közvetlenül nem támogat anyagilag politikusokat, s nem ad pénzt elnökjelölteket támogató akciócsoportoknak sem. Nem támogat nyíltan egyetlen elnökjelölt-aspiránst és alacsonyabb közhivatalokra pályázó politikusokat. Befolyását a politikusokat támogató donorok meggyőzésében érvényesíti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
Hirdetés