
Kezet rá! Iohannis azt mondja, személyesen kötött megállapodást Zelenszkij elnökkel Bukarestben a román nyelvnek az ukrajnai román kisebbség hivatalos nyelvévé történő nyilvánításáról
Fotó: Presidency.ro
Bár a román fél bejelentése szerint a két állam között megállapodás született arról, hogy mostantól az Ukrajnában élő román kisebbség nyelve hivatalosan is a román, és nem a moldáv, más a helyzet a valóságban.
2023. november 15., 16:262023. november 15., 16:26
A kijevi hatóságok a román ötödikesek számára Moldáv nyelv, illetve Moldáv és egyetemes irodalom című tankönyvet készítenek elő – irányította rá szerdán a figyelmet a Libertatea.ro portál, amelynek – állítása szerint – a birtokába jutottak a jövőre a diákokhoz kerülő könyvek borítói.
A cikk szerint a 2023-as keltezésű tankönyvek másolatai a kiadó tévedése folytán jutottak el az ukrajnai románok egy Odessza környéki képviselőjéhez, aki a tankönyvszerző férjének akarta elküldeni azokat.
– mondta a Libertateának Anatol Popescu, akihez eljutottak a tankönyvek borítói.
Az Ukrajnában élő románok képviselője arra kérte a kiadót, hogy állítsa le a tankönyvek nyomtatási folyamatát, tekintettel arra, hogy a közelmúltban magas rangú román és ukrán tisztségviselők tárgyaltak az ukrajnai román kisebbség hivatalos nyelvének kérdéséről. Amint arról korábban írtunk, Marcel Ciolacu Kijevben, az október 18-ai ukrán–román kormányülés végén bejelentette:
A miniszterelnök elmondta, hogy Ukrajna és a Moldovai Köztársaság mielőbbi uniós csatlakozásához szükség van a kisebbségi jogok európai követelményeknek megfelelő védelmére. Ezt szerinte Romániában meg is valósult, így a jelenlegi romániai kisebbségvédelmi törvények követendő példaként szolgálhatnak az ukrán jogalkotók számára. Ciolacu közölte,

Az ukrán hatóságok úgy döntöttek, hogy mától az Ukrajnában élő román kisebbség nyelve hivatalosan is a román, nem a moldáv – jelentette be Marcel Ciolacu Kijevben a szerdai ukrán-román kormányülés végén.
Beszámolója szerint a kormányülésen az ukrajnai román ortodox misék nyelve is szóba került. „Fontosnak tartottam megbizonyosodni arról, hogy a román ortodox papok továbbra is románul fogják celebrálni a miséket. A vallásszabadság alapvető jog, és minden társadalom számára alapvető a vallási identitás és a vallási rítusok nyelvének megőrzése” – mondta Ciolacu.

A Bukaresttel kialakított kapcsolatok új erőt jelentenek az egész fekete-tengeri térség számára, amiért hálás a román partnereknek – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti videóbeszédében.
Aznap Klaus Iohannis államfő is méltatta az ukrán kormány azon döntését, hogy a román nyelvet az ukrajnai román kisebbség hivatalos nyelvévé nyilvánította.
Ez fontos lépés a román és az ukrán állam és társadalom közötti erős stratégiai partnerség kiépítésében” – fogalmazott Iohannis az elnök hivatalos X/Twitter-fiókján angol nyelven közzétett nyilatkozatában.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
Románia nyitott az Ukrajnával való együttműködésre a védelmi ipar területén, többek között az Európai Biztonsági Akció (SAFE) keretében – közölte hétfőn a bukaresti védelmi minisztérium.
Több ezer ember gyűlt össze hétfőn a bolgár fővárosban és több más városban, hogy tiltakozzon a 2026-os költségvetési terv ellen, amely az első olyan terv, amelyet euróban állítottak össze, mielőtt Bulgária január 1-jén bevezeti az egységes valutát.
Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.
Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.
Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.
Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.
szóljon hozzá!