Hirdetés

Heves vita az EP-ben a magyar alkotmányról

Az eredetileg tervezettnél jóval hosszabbra nyúlt, kétórás, időnként indulatos vitát folytatott szerdán Strasbourgban az Európai Parlament az új magyar alkotmányról.

MTI

2011. június 10., 10:502011. június 10., 10:50

Az elnöklő Roberta Angelilli bejelentése szerint a témában a júliusi plenáris ülésen szavaznak. Viviane Reding igazságügyi EU-biztos közölte: az Európai Bizottság nem alkot politikai véleményt arról, hogy a tagországok milyen alkotmányt fogadnak el. Az uniós végrehajtó testület értékelheti ugyan azt, hogy az alkotmány összhangban áll-e az EU jogi előírásaival, de ez csak akkor mutatkozhat meg, ha megszületnek az alkotmányos rendelkezéseket végrehajtó jogszabályok, kialakul az igazgatási, illetve bírói gyakorlat – tette hozzá. A vitában a magyar néppárti képviselők amellett érveltek, hogy az új magyar alaptörvény mindenben megfelel az európai értékeknek és jogi alapelveknek.

Más néppártiak, illetve egyes konzervatív EP-képviselők szerint indokolatlan Magyarországot célba venni, hiszen Európában eltérő alkotmányos megoldások léteznek. Másfelől – mondták – az alkotmányozás minden állam elidegeníthetetlen joga. Szocialista, liberális, zöldpárti, illetve radikális baloldali képviselők azonban kételyeket, esetenként éles bírálatokat fogalmaztak meg a magyar alkotmány demokratikus voltát illetően, és azt hangoztatták, hogy az Európai Parlamentben igenis indokolt megvitatni, ha veszélyeztetve látják az emberi jogi alapértékeket. Néhány szlovák, illetve román EP-képviselő emellett „területen kívüli hatályt” tulajdonított az új magyar alaptörvénynek, elítélve azt, hogy Magyarország állampolgári jogokat biztosít a határon túl élő magyaroknak. Szájer József, az EP néppárti frakciójának alelnöke kettős mérce alkalmazásával vádolta a vita kezdeményezőit: hiszen más országok alkotmányait nem vitték plenáris vitára, és a 2006-os magyarországi hatósági jogtiprásról sem kívántak beszélni.

Juan Fernando López Aguilar spanyol szocialista EP-képviselőnek az a benyomása, hogy Magyarországon egy kétharmados többség olyan alkotmányos reformot indított el, amely korlátozza a pluralizmust. Renate Weber romániai liberális EP-képviselő úgy vélekedett, hogy az új magyar alaptörvény lebontja a demokratikus ellenőrzés eszközeit. A szlovák Jaroslav Paska azt állította, hogy a magyar alkotmány „primitív támadás a békés egymás mellett élés ellen”, és nemzetközi jogot sért. A szlovák szocialista Boris Zala szerint a magyar alaptörvény kétségbe vonja a határokat. A román szocialista Victor Boştinaru is elfogadhatatlannak nevezte a „területen kívüliség” elvét. Az ír néppárti Seán Kelly viszont arra hívta fel a figyelmet: az ír–brit viszonynak csak javára vált, hogy Írország útlevelet ad az Észak-Írországban, illetve Nagy-Britanniában élő íreknek. A vita egyik leágazásaként – a magzati élet védelmének alkotmányos kitétele kapcsán – kérdést intéztek Viviane Redinghez az Európai Unió Progress Programjából finanszírozott magyarországi abortuszellenes kampány ügyében is. Reding kijelentette, hogy a kampány nincs összhangban a Progress Program szabályaival. Mint közölte, az EU felszólította Magyarországot, hogy állítsa le a kampányt, és vonják be az összes elkészített posztert.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés