2011. december 08., 08:372011. december 08., 08:37
Az előterjesztőket képviselő fideszes politikus a bizottsági vitában elmondta: még nem alakították ki álláspontjukat a házelnök javaslatáról, amely lehetővé tenné, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok ne csak listára, hanem egy külhoni választókerületben egyéni jelöltre is szavazhassanak. Azaz – magyarázta – nincs döntés arról, hogy számukra is biztosítsák-e a választójog teljességét. Ezzel kapcsolatban az MTI-nek nyilatkozva Gulyás Gergely hangsúlyozta: a január 1-jén életbe lépő alaptörvény lehetőséget ad arra, hogy a választójog teljességét magyarországi lakóhelyhez kössék, így a kormánypárti frakciónak most politikai döntést kell hoznia arról, hogy ezt teszik-e.
Arra a kérdésre, hogy ha a határon túl élő magyaroknak is két szavazatot biztosítanak, elképzelhetőnek tart-e más megoldást, mint amit Kövér László javasol, nemmel felelt, véleménye szerint ebben az esetben az egyetlen külhoni választókerület kialakítása kivitelezhető. Gulyás Gergely szerint – bár ezt nehéz megjósolni – a házelnök kezdeményezése feltehetően négy-öt, a határon túli egyéni választókerületben megszerezhető mandátumot eredményezne a parlament 199-es létszámán felül. Felvetette ugyanakkor, hogy talán jobb megoldás lenne, ha a mandátumszerzés feltételeit másképp határoznák meg.
Kövér László javaslata értelmében ugyanis az juthatna képviselői helyhez a külhoni választókerületben, aki legalább annyi voksot gyűjtött, mint a legkevesebb szavazatszámmal magyarországi egyéni képviselői helyet szerző jelölt. Gulyás Gergely szerint viszont igazságosabb lenne, ha a mandátumot szerző hazai egyéni képviselők eredményének átlaga lenne az irányadó. Aláhúzta azonban, hogy először az említett elvi döntést kell meghozni a külhoni választókerület kialakításáról vagy elvetéséről.
A kormánypárti képviselők egyébként az alkotmányügyi bizottságban megosztották szavazataikat, a testület így 9 igen szavazattal, 4 ellenében, 11 tartózkodás mellett nem támogatta a házelnök indítványát, ahogyan a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sem. A javaslat ugyanakkor megkapta az egyharmados támogatást, így a parlament mindenképp szavazhat róla.
Az ülésen egyébként több kormánypárti politikus, köztük Salamon László (KDNP) bizottsági elnök és Turi-Kovács Béla is amellett érvelt, hogy a határon túl élő magyarok az itt lakókhoz hasonlóan egyéni jelöltekre is szavazhassanak. Támogatta ugyanakkor a bizottság Kövér László házelnök azon javaslatát, amely alapján a nemzetiségek egy közös listát állíthatnának.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.