
A portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP), majd a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) is indítványozta a Fidesz kizárását a konzervatív erőket tömörítő Európai Néppártból (EPP).
2019. március 01., 12:362019. március 01., 12:36
2019. március 01., 12:372019. március 01., 12:37
A Politico című brüsszeli híroldal arról számolt be portugál sajtójelentések alapján, hogy a szintén EPP-tagpárt CDS-PP az európai pártcsalád elnökségének írt levelet a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését kérve. Indoklásként kiemelték: a Fidesz „nyilvánvalóan, szándékosan bomlasztja az Európai Néppárt egységét és közös céljait”, a nézetkülönbségek pedig túl nagyok ahhoz, hogy fenntartható legyen a jelenlegi állapot.
A kiszivárgott dokumentumban hangsúlyozták, hogy a magyar kormánypártok számos lépése nem fér össze az Európai Néppárt ideológiájával, programjával és álláspontjával. „A közelmúltbeli fejleményekre tekintettel arra jutottunk, hogy a Fidesszel folytatott informális eszmecseréknek nincs már meg a kívánt hatásuk” – közölte Rutger Ploum CDA-elnök a Politico korábbi beszámolója szerint.
Előző nap a flamand kereszténydemokraták (CD&V), a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum (CDH), illetve a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV) kérte hivatalos levélben Joseph Dault, az EPP elnökét a Fidesz kizárására. Múlt héten két svéd konzervatív tagpárt, a Mérsékelt Párt és a kereszténydemokrata párt nyújtott be hasonló indítványt a magyar kormány legújabb plakátkampánya és a jogállamiság magyarországi helyzete miatt.
Az EPP alapokmányának értelmében legalább öt különböző országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!