Hirdetés

Hegymászók látták a tibetiek halálát

Külföldre menekülõ tibetieket lõttek le kínai határõrök – állítják brit és ausztrál hegymászók, akik tanúi voltak az esetnek, de a kínai sajtó is beszámolt csütörtökön az incidensrõl. A hegymászók azt állítják: látták, amint szeptember 30-án a határõrök rálõttek egy 20–30 fõbõl álló csoportra, amikor az emberek az 5700 méter magasságban húzódó Nanga La hágón át akartak menni a szomszédos Nepálba. Tibeti emigráns források szerint ketten meghaltak, és többen megsebesültek. A hivatalos Új Kína hírügynökség úgy írta le az incidenst, hogy a határ felé tartó, mintegy 70 fõs csoport megtámadta a katonákat, akik „kénytelenek voltak megvédeni magukat”. A kínai külügyminisztérium szóvivõje kivizsgálást ígért, miután az amerikai nagykövetség tiltakozott amiatt, ahogy „Kína bánik a menekültekkel”. -------- Dollárellenes tiltakozás Moszkvában Dollárellenes tüntetést szervezett tegnap Moszkvában a Fiatal Demokraták Antifasiszta Mozgalma. Az orosz fõváros fõterén a tüntetõk „dolláröltönyöket” viseltek, és az amerikai pénznem oroszországi használata ellen tiltakoztak. ---------- Felfüggesztették a Smer ESZP-tagságát Az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöksége csütörtöki brüsszeli ülésén úgy döntött, hogy felfüggeszti a szlovák kormánypárt, a Smer ideiglenes tagságát a szervezetben. Az európai szocialisták nehezményezik, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök pártja kormányzati pozíciókhoz juttatta a nemzetközi politikában szalonképtelennek minõsülõ – a magyar- és romaellenes kirohanásairól ismert Ján Slota vezette – Szlovák Nemzeti Pártot (SNS). Az elnökség döntése értelmében a kérdéssel jövõ év júniusában foglalkoznak újból, annak függvényében, milyen változások történnek addig a szlovák belpolitikában. Hazaárulással vádolt amerikai állampolgár A II. világháború óta elõször emeltek vádat hazaárulás miatt amerikai állampolgár ellen: a fiatal férfi korábban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat videofelvételein tûnt fel. A vádlott Adam Gadahn 28 éves, kaliforniai születésû férfi, aki áttért az iszlám hitre. Gadahnnak a hazaáruláson kívül azt is a számlájára írják, hogy terroristacsoportnak nyújtott anyagi segítséget. Amennyiben a hazaárulás bûncselekményének elkövetésében a törvényszék bûnösnek találja, halálbüntetésre ítélhetik. Adam Gadahn ellen távollétében emeltek vádat, a férfi ugyanis nem az amerikai földrészen tartózkodik, s nincs az amerikai hatóságok õrizetében. Szlovákia megnyitja munkaerõpiacát Romániának Szlovákia megnyitja munkaerõ-piacát a román és bolgár munkavállalók elõtt a két ország 2007-es EU-s csatlakozása után – döntött a szlovák kormány. Robert Fico miniszterelnök szerint helytelen lenne, hogy miközben Szlovákia bírálja az új tagországokkal szembeni korlátozásokat, maga is hasonló intézkedéseket tegyen. Gheorghe Barbu román munkaügyi miniszter üdvözölte a szlovák kormány döntését, majd kifejtette, hogy az EU-s csatlakozást követõen csak néhány százezren vándorolnak majd ki Romániából munkavállalás céljából. Barbu szerint jelenleg kétmillió román állampolgár dolgozik az EU tagállamaiban.

Gazda Árpád

2006. október 13., 00:002006. október 13., 00:00



Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés