
Potápi Árpád János államtitkár (mikrofonnal) és Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója (jobbra)
Fotó: MTI/Kovács Attila
Elérhetővé váltak a magyarországi iskoláknak a külhoni osztálykirándulásokat finanszírozó Határtalanul! program következő tanévének pályázati kiírásai – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. február 11., 16:162020. február 11., 16:16
2020. február 11., 16:182020. február 11., 16:18
Potápi Árpád János kiemelte, az idei tanévre rekordszámú jelentkezés érkezett, aminek eredményeként 101 ezer, többségében hetedik osztályos diák összesen 450 ezer vendégéjszakát tölt el a környező országokban. Az államtitkár kifejtette, az idén induló program célja változatlanul az, hogy megerősítse a fiatalok hazaszeretetét, magyar identitását és a külhoni magyarokkal ápolt kapcsolatrendszerét.
Az iskolák a következő tanévben a korábbi 5-6 millió forint helyett már 6-7 millió forintot nyerhetnek el az utazások finanszírozására. Potápi Árpád emlékeztetett, a 2010-ben elindított Határtalanul! az egyik legrégebbi és legsikeresebb nemzetpolitikai program, amelynek elsődleges célja, hogy a magyar fiatalok iskolás éveik alatt legalább egyszer eljuthassanak egy határon túli magyarlakta területre. Az elmúlt tanévekben összesen mintegy 300 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, akikhez több mint 100 ezer diák csatlakozik a jelenleg tartó iskolaévben. Az államtitkár megjegyezte, a kabinet éves szinten mintegy 5,3 milliárd forinttal támogatta a programot az előző egy-két tanévben.
Az államtitkár kitért arra is, hogy 2020 az erős magyar közösségek éve, amelynek kiemelt eleme a Határtalanul!; ennek keretében konferenciákat, rendhagyó tanórákat és vetélkedőket szerveznek. A program újdonságaként említette, hogy ez évtől pedagóguscsoportok is pályázhatnak tanulmányutakra. Potápi Árpád a programot támogató két kiadványra is felhívta a figyelmet: a Rákóczi nyomában – Kárpát-medence útikönyv, valamint a Magyarság Háza és a Székelyföldi Legendárium gondozásában készült Bakancslista füzet egyaránt segítséget nyújt a fiataloknak az utazásukban.
Erdélyi Rudolf Zalán, a Határtalanul! programot lebonyolító Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, az új pályázati kiírást széles társadalmi egyeztetés előzte meg, aminek eredményeként egyszerűsítették a pályázati dokumentációkat és gyorsították a kifizetéséket. Kiemelte, a program nagy hangsúlyt fektet a résztvevők biztonságára, ennek része például, hogy – egy a budapesti Belügyminisztériummal kötött megállapodás alapján – külön ellenőrzik a diákokat szállító buszok állapotát. A vezérigazgató szintén fontosnak nevezte, hogy az iskolák az utazásra, valamint a pedagógusok napidíjára is a korábbinál magasabb összegekre pályázhatnak.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!