Hirdetés

Határozottabb fellépés a migráció ellen

Törökországot biztonságos származási országnak fogják nyilvánítani az európai uniós tagországok, ahova vissza lehet küldeni a migránsokat – közölte Thomas de Maiziere német belügyminiszter csütörtök délelőtt Brüsszelben.

Hírösszefoglaló

2016. március 10., 18:042016. március 10., 18:04

2016. március 10., 18:352016. március 10., 18:35

A tárcavezető az uniós belügyminiszterek tanácskozására érkezve beszélt erről újságírók előtt. „Teljességgel elfogadhatatlan, hogy mindenki Európába jöhet, aki akar. Ezért van szükség törvényes útvonalra a valódi menekültek számára\" – hangsúlyozta a német politikus, aki védelmébe vette az uniós és török vezetők hétfői rendkívüli csúcstalálkozóján született elvi megállapodást. Hozzátette, csökkenteni kell az Európába érkezők számát, fel kell számolni az embercsempész-hálózatokat, együtt kell működni Törökországgal, valamint segítséget kell nyújtani Görögországnak.

Eközben kiderült: negyven migráns „szökött meg\" szerdán a macedón–szerb határ közelében lévő macedóniai Tabanovci település befogadóközpontjából. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) csütörtöki beszámolója szerint 22 afganisztáni és 18 iraki bevándorló azt a helyzetet használta ki, hogy a központban megszünt az áramszolgáltatás. Egyelőre nem lehet tudni, hogy hová lettek a migránsok, feltevések szerint a néhány kilométerre fekvő szerb határ felé indultak el, ahol illegálisan akarnak átjutni.

A Danas című szerb napilap szintén csütörtökön azt közölte: csak akkor maradhat Szerbiában az a mintegy kétezer bevándorló, aki a határok lezárása és az ellenőrzések szigorítása nyomán az országban rekedt, ha menedéket kér ott, ellenkező esetben hazájukba vagy Macedóniába toloncolják őket vissza.

A szerb–macedón határ melletti presevói befogadóközpontban csütörtökön mintegy hatszáz olyan bevándorló volt, akit múlt hétfőn Horvátország küldött vissza Szerbiába. További több száz ember volt az ország más befogadóállomásain. Az Európai Unió és Törökország közötti brüsszeli csúcstalálkozó után lezárultak a határok az illegális bevándorlók előtt, Szlovénia, Horvátország és Szerbia, a schengeni szabályokhoz tartva magát, már csak érvényes útlevéllel és vízummal engedi be a migránsokat.

Kedd hajnal óta egyetlen menekült sem lépett be Szerbiába, sem Szerbiából Horvátországba, ám a presevói központ munkatársai számítanak még néhány száz bevándorló érkezésére, akiket a zágrábi hatóságok toloncolhatnak vissza Szerbiába.

Ismét menekültek fulladtak az Égei-tengerbe

Öt menekült, köztük egy három hónapos csecsemő az Égei-tengerbe fulladt szerda késő este – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön. Az Ihlas hírügynökség értesülései szerint a halálos áldozatok között két csecsemő volt. Az iráni és afgán migránsokból álló csoport Leszbosz szigetére tartott a török oldalon fekvő Ayvaciktól, de motorcsónakjuk a parttól 500 méterre a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt felborult. A török parti őrség kilenc embert kimentett a vízből, két eltűnt személyt helikopterrel továbbra is keresnek. A túlélők közül háromnak súlyos az állapota, őket kórházba vitték – írta a Dogan hírügynökség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés