
Nagy erejű földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek déli részét kedden, a legfrissebb hírek szerint a természeti csapásban legkevesebb húsz ember halt meg, miután a rengésben épületek omlottak össze vagy sérültek meg.
2013. október 15., 13:292013. október 15., 13:29
A 7,2-es fokozatú földmozgás helyi idő szerint reggel 8 óra 12 perckor történt. A rengés fészke a Bohol szigetén (Mindanaótól északra) fekvő Carmen város térségében, mintegy 56 kilométeres mélységben volt, de az egész térségben érezték. A hawaii szökőárfigyelő központ nem adott ki riasztást a csendes-óceáni térségre.
A helyi DZMM rádióállomás által idézett Fülöp-szigeteki polgári védelmi illetékesek elmondták, hogy Cebu tartományban 15-en, Boholban 4-en haltak meg, egy ember pedig Siquior szigeten halt meg. Televíziós híradások szerint a Cebu tartománybeli Mandaue település piacának tetőszerkezete is beomlott, 19 embert sebesítve meg. Összeses 33 sérültről tudnak a hatóságok.
Az emberek sietve elhagyták az épületeket, és a kórházakból is kimenekültek, ahogy a nagy rengést utórengések követték. Történelmi nevezetességű épületek és templomok rongálódtak meg. Leomlott az ország legrégebbi főtemplomának, a Cebuban található bazilikának a harangtornya is.
Az egyik legaktívabb geológiai térség, a csendes-óceáni úgynevezett Tűzgyűrű mentén fekvő délkelet-ázsiai szigetországban gyakoriak a földrengések.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!