
Három irányban segítheti az MSZP a határon túli magyar közösségek törekvéseit és érdekeik érvényesítését – mondta az MSZP elnöke határon túli magyar pártok vezetőivel tartott egyeztetése után a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban szombaton.
2013. szeptember 01., 15:562013. szeptember 01., 15:56
2013. szeptember 01., 16:442013. szeptember 01., 16:44
Mesterházy Attila elmondta: ez a három irány a határon túli magyar közösségek belügyeibe történő be nem avatkozás, a jószomszédi viszony és a partnerség, illetve a környező országokban működő, ugyanabban a pártcsaládban tevékenykedő pártok közötti jó kapcsolat kiépítése.
A szocialista párt elnöke Gajdos Istvánnal, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség (UMDSZ) elnökével, Ovidiu Muresannal, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) Bihar megyei ügyvezető elnökével, valamint László Attilával, az RMDSZ kolozsvári szenátorával közösen tartott sajtótájékoztatón kifejtette: a be nem avatkozás politikája azt jelenti, hogy a magyar közösségek dolga és joga kiválasztani saját vezetőit és azokat a szervezeteket, amelyek legitim módon képviselik őket saját hazájukban.
A Fidesz szerint teljesen hiteltelen és álságos a szocialisták minden egyes szava a határon túli magyarságról, \"a bukott baloldal egyetlen dolgot akar tőlük: szavazatokat.\" A kormánypárt szerint a szocialisták most is azzal a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel készülnek szövetségre, aki \"a mai napig büszke rá, hogy kilenc éve a külhoni magyarok ellen uszította a fél országot, és ha rajta múlna, akkor egy tollvonással elvenné tőlük a kettős állampolgárságot\".
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!