
Három embert megölt, majd önmagával is végzett egy francia rendőr egy családi konfliktus miatt a Párizshoz közeli Sarcelles-ben.
2017. november 19., 16:222017. november 19., 16:22
2017. november 19., 16:252017. november 19., 16:25
A 31 éves párizsi rendőr szombat este szolgálati fegyverével megölt három embert a főváros Sarcelle nevű északi elővárosában, és három másikat megsebesített, köztük a barátnőjét, annak nővérét és anyját, majd maga ellen fordította a fegyverét és öngyilkos lett – erősítették meg vasárnap rendőrségi források a Le Parisien című napilap értesülését. A tragédia este háromnegyed 9 órakor történt a kisváros óvárosában, háromszáz méterre a polgármesteri hivataltól.
Párizsi szolgálata után a rendőr Sarcelles-ba indult a 25 éves barátnőjéhez, aki szakítani akart vele. A nő lakhelye előtt, az utcán kitört vitába beavatkozott egy 44 éves járókelő, akit a rendőr lelőtt, majd megölt egy másik, húsz év körüli járókelőt is. Ezt követően a rendőr rálőtt a barátnőjére, aki az arcán súlyosan megsérült, de el tudott menni a legközelebbi kórházig. A férfi ezután bement a barátnője házába, ahol megölte a nő apját, és rálőtt az anyjára és nővérére, akik a kertben tartózkodtak. A rendőr végül a kertben öngyilkos lett.
A rendőrséget a szomszédok értesítették, akik hallották a lövéseket. „Értetlenül állunk egy ilyen szörnyűség előtt. Egy fiatal rendőr követte el ezt a tragédiát” – mondta Francois Pupponi volt polgármester a BFM hírtelevízióban, aki jól ismerte az áldozatokat.
A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi iszlamista merénysorozat óta a francia rendőrök szolgálaton kívül is viselhetik a fegyverüket. Gérard Collomb belügyminiszter jelezte, hogy a tragédia ellenére nem változik ez a szabály. A belügyminisztérium hivatalos adatai szerint az év eleje óta 46 rendőr és 16 csendőr lett öngyilkos, s a francia sajtó november elején arról írt, hogy a nyár vége óta újabb öngyilkossági hullám történik a rendőrfenntartó szerveknél, ezért a belügyminiszter elrendelte annak vizsgálatát, hogy milyen megelőző intézkedésekre lenne szükség. A legsúlyosabb év 2014 volt a francia hatóságoknál, akkor az évi átlagos negyvennel szemben 55 rendőr és 30 csendőr végzett magával, majd 2015-ben és tavaly csökkent ez a szám.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!