
Legalább három elkövetője és több halottja van a péntek délután kezdődött müncheni lövöldözésnek – jelentette a Bild című lap az online kiadásában Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszterre hivatkozva. A rendőrség azt gyanítja, hogy az Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés terrortámadás volt.
2016. július 22., 22:502016. július 22., 22:50
2016. július 23., 00:012016. július 23., 00:01
A bajor miniszter elmondta, hogy a tetteseket még nem sikerült kézre keríteni. A müncheni rendőrség a Twitter-oldalán felszólította a bajor tartományi főváros lakóit, hogy távozzanak az utcákról, és ne hagyják el otthonukat. „Nem tudjuk, hogy hol vannak az elkövetők” – állt a rendőrség Twitter-üzenetében. A Bild című lap úgy tudja, hogy végzett magával a müncheni lövöldözés egyik elkövetője. A lap információi szerint az elkövető lőfegyverével főbe lőtte magát az olimpiai park bevásárlóközpontjában.
A müncheni rendőrség közölte, hogy nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma. Találtak egy kilencedik holttestet is, és vizsgálják, hogy ez a haláleset kapcsolatban van-e a lövöldözéssel. A rendőrség eddigi adatai szerint a lövöldözés a bajor tartományi főváros északi részén kezdődött, az olimpiai parkban fekvő bevásárlóközpont közvetlen közelében röviddel 18 óra előtt. Szemtanúk három fegyverest láttak. A lövöldözés a bevásárlóközpontban folytatódott. A bajor tartományi rendőrség és a szövetségi rendőrség valamennyi egységét mozgósította a terrorgyanúsként besorolt lövöldözés megállítására.
A tömegközlekedést az egész városban leállították, és este a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság szerint kiürítették és bezárták a főpályaudvart. Több hírportál azt jelentette, hogy este lövöldözés kezdődött a belvárosban is, nagyjából hét kilométerre a bevásárlóközponttól. A rendőrség erről azt közölte, hogy egyelőre híresztelésről van szó, és nem világos a helyzet. Sajtóbeszámolók szerint környéken sok a rendőr, az üzletek bezártak. A Bild szerint este készenlétbe helyezték a szövetségi rendőrség első számú terrorelhárító alakulatát, a GSG9 nevű egységet.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!