Hirdetés

Gyurcsány segítséget ígér

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A magyar kormányfő szerint a hagyományokat nemcsak őrizni, gyarapítani is kell Magyarország kötelességének nevezte a miniszterelnök, hogy segítse a határon túli közösségeket. Gyurcsány Ferenc erről a Biennálé, a Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválja keretében megrendezett ünnepségen beszélt hétfőn este Budapesten.

MTI

MTI

2007. augusztus 22., 00:002007. augusztus 22., 00:00

„Magyarországnak tartósan fenn fog maradni az a kötelezettsége, hogy támogassa és segítse a határon túl élő közösségeket, egyszerűen azért, mert többről van itt szó, mint polgári, politikai, emberi szabadságjogokról” – mondta a kormányfő, aki a budapesti Nemzeti Táncszínházban megrendezett ünnepségre feleségével és két gyermekével érkezett.
Kijelentette: tudja, milyen veszélynek és kockázatnak vannak kitéve azok a magyar nemzeti közösségek, amelyeket elválaszt egy államhatár. Mint mondta, azt nem tudja, hogyan lehet jól csinálni a magyarság megőrzésének támogatását, ám úgy vélte, amit a kormány az elmúlt időszakban tett, az vállalható. „Én magam büszke vagyok rá” – mondta. Hozzátette: „nagyon könynyen” sikerült arról megállapodni az elmúlt egy évben, hogy a korábbi támogatási gyakorlatot megváltoztassák, mert alapvetően megváltozott Európa helyzete. A kormányfő Szlovákia és Románia EU-tagságát említette, ami ugyan nem old meg mindent, de olyan lehetőség, amelyet egyelőre nem élveznek a Délvidéken és a Kárpátalján. Mint mondta, éppen ezért úgy vélték, a mai helyzetben elsősorban a délvidéki a és kárpátaljai magyar közösségek szorulnak segítségre, „elsősorban nekik kell támogatást adni”. Gyurcsány Ferenc szavai szerint találtak megoldást arra, hogyan lehet ezeket a támogatásokat megóvni a mindenkori éles alkuk világától, hogyan lehet hosszú távú megállapodást kötni, hogyan lehet a nemzeti intézmények működtetésére sok-sok éves elkötelezettséget vállalni.
„Megtettük ezt is” – szögezte le, majd hozzátette: „ahhoz, hogy a magyar nemzet ne csak újjászülethessen mindennap, hanem gazdagodhasson és gyarapodhasson, ahhoz, mint egy falat kenyérre, annyira szükségünk van azoknak a kultúrájára, hagyományára, de ezt a hagyományt átépítő mai tehetségre is, amelyet a határon túli magyar közösségek” birtokolnak.
Gyurcsány Ferenc kijelentette: elkezdtek egy folyamatot, amit folytatni fognak. A kormányfő szerint „több dolgunk van annál, minthogy csak őrizzük hagyományainkat”, azokat gyarapítani is kell.
Az ünnepségen megjelent Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség tiszteletbeli elnöke, valamint jelen volt a magyar kormány több tagja.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés