Hirdetés

Gyurcsány új alakulata lehet a Demokrata Párt

A bejegyzés alatt álló Demokrata Párt lehet az a politikai szerveződés, amelyben vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő – írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

MTI

Hírösszefoglaló

2011. május 11., 14:252011. május 11., 14:25

A napilap a politikai szervezet 2011. február 13-án tartott közgyűlési határozatához jutott hozzá, amely szerint „ha a Magyar Szocialista Párt kongresszusa úgy dönt, fel kívánja venni a Demokrata Párt nevet, akkor a Demokrata Párt (...) egyesül a Magyar Szocialista Párttal, egyben hozzájárul ahhoz, hogy az egyesüléssel létrejövő társadalmi szervezet a jövőben a Demokrata Párt nevet viselje”.

A Magyar Nemzet cikke idézi a határozat másik pontját is, amely kimondja: a Demokrata Párt közgyűlése egyhangúlag döntött arról is, hogy ha az MSZP-kongresszus „nem határoz a Demokrata Párttá alakulásról, és ennek eredményeképpen az MSZP néhány korábbi tagjából másik társadalmi szervezet jön létre”, akkor a párt „egyesül ezzel a társadalmi szervezettel”.

Gyurcsány Ferenc a cikkre reagálva az állította, hogy az MSZP számára foglalták le a Demokrata Párt nevet, lehetőséget teremtve arra, hogy a szocialista párt átalakulása esetén nevében is jelezze az új politikai orientációt.

„Az történt tehát, hogy az MSZP számára lefoglalták a Demokrata Párt nevet. Lehetőséget teremtve arra, hogy az MSZP átalakulása, kinyitása esetén a párt nevében is jelezze az új politikai orientációt. Ez tehát az MSZP mozgásterének növelését jelenti. Ha akar, akkor él ezzel a lehetőséggel, ha nem akar, akkor nem” – írta Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc.

Úgy fogalmazott, „többször elmondtuk, hogy az MSZP-ből egy centrumra nyitott, balközép orientációjú demokrata pártot szeretnénk formálni”.

Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy a Demokrata Párt alapítóinak egy részét ismeri, szándékaikról tudott, és azok ellen nincs semmilyen kifogása. „Ma sincs, mert támogatok minden olyan kezdeményezést, ami növeli az MSZP mozgásterét, kinyitja politikáját, szervezetét” – zárta bejegyzését az ellenzéki politikus.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Irán bosszút esküszik Laridzsáni halála miatt, Trump szerint Washington „átgondolja” a NATO-tagságot

Miközben Irán bosszút esküdött az országot de facto vezető Ali Laridzsáni, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetője megölése miatt, egyértelművé vált, hogy a felkért országok nem kívánnak segíteni Washingtonnak.

Irán bosszút esküszik Laridzsáni halála miatt, Trump szerint Washington „átgondolja” a NATO-tagságot
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója
2026. március 17., kedd

Magyar miniszter: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajna számára

Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

Magyar miniszter: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajna számára
2026. március 17., kedd

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz olaj tranzitját a Barátság vezetéken

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén

Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz olaj tranzitját a Barátság vezetéken
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg

Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.

Iráni konfliktus: magas rangú teheráni vezetőt próbált meg kiiktatni az izraeli hadsereg
2026. március 17., kedd

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása

Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.

Kallas szerint Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása
2026. március 17., kedd

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére

Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.

Iráni konfliktus: több európai NATO-tagállam is nemet mondott Trump segítségkérésére
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra

Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.

Uniós biztos: nincs kilátás a békére, valós esély van az Európa elleni orosz agresszióra
2026. március 16., hétfő

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
2026. március 16., hétfő

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.

Trump: rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének a Hormuzi-szoros megnyitásában
Hirdetés
Hirdetés