Hirdetés

Gyurcsány Ferencék nem fogadják el a választás eredményét

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A Demokratikus Koalíció (DK) nem fogadja el a választás végeredményét, mert elképzelhetőnek tartja, hogy vasárnap „előre kitervelt, tudatos, rosszindulatú” csalás történt.

MTI

2018. április 10., 16:412018. április 10., 16:41

2018. április 10., 16:452018. április 10., 16:45

Gyurcsány Ferenc pártelnök keddi, budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, a DK az összes kézzel írt választókerületi jegyzőkönyvet kikéri, hogy azokat összevethessék az interneten közzétett hivatalos választási adatokkal. A politikus emellett újraszámlálást követel minden olyan választókerületben, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámláló. Azt is egyesével ellenőrzik, hogy a jegyzőkönyvek szerint hány érvénytelen szavazatot adtak le a választók és ezeket melyik pártok kapták volna.

Idézet
Azt is egyenként kell ellenőrizni, hogy a jegyzőkönyvek tartalmaznak-e életszerűtlen aránytalanságokat az egyéni és a listás szavazatok között – mondta a volt miniszterelnök.

A pártelnök indoklásként azt mondta, nincs hiteles magyarázat a választási informatikai rendszer vasárnapi összeomlására, ahogy arról sincs kimutatás, hogy a helyreállító munkák nem befolyásolták-e a nyilvánosságnak szolgáltatott adatokat. Hozzátette, hogy az informatikai rendszer összeomlása miatt nem lehetett interneten mozgóurnát rendelni, amivel sokakat kizártak a részvételből. Az is gyanús szerinte, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjait több választókerületben nem engedték oda, amikor elektronikusan rögzítették a szavazás eredményét.

Hirdetés

Gyurcsány Ferenc elfogadhatatlannak tartja, hogy az urnazárás után három és fél órán keresztül nem voltak nyilvánosak az adatok. „Ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy egyes szavazókörökben akár órákig „manipulálják a választás végeredményét, és ha kell, új szavazatokat gyártsanak" – közölte. Szerinte arra sincs magyarázat, hogy a hivatalosa adatok szerint az urnazáráskor alacsonyabb volt a részvétel, mint fél órával korábban. A DK elnöke konkrét példákra áttérve bemutatta egy újpesti szavazókör hivatalos eredménytábláját, ahol jelöltjük, Varju László 244 egyéni szavazatot kapott, de pártja egyet sem. Hozzátette, hogy a Pest megyei Gyömrő egyik szavazókörében egy másik jelöltjükre, Nyeste Andreára 73-an voksoltak, de a DK-ra senki. „Ez nem csak ésszerűtlen és életszerűtlen, de felveti annak a gyanúját, hogy a listás szavazatok összeszámlálásánál valakik tudatosan csaltak” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Hangsúlyozta, hogy 1990. óta nem fordultak elő ilyen anomáliák. Egy kérdésre válaszolva azt mondta, az általa említett újpesti szavazókörben volt DK-s delegált, vele egyelőre egyeztetnek, mert nem világos, hogy az elektronikus adatrögzítésnél jelen volt-e.

Gyurcsány Ferenc egy másik kérdésre azt mondta, hogy már a választások éjszakáján is tettek bejelentéseket, és most mind a 106 választókerületi elnökükkel konzultálnak a továbbiakról. Más témára áttérve Gyurcsány Ferenc megfontolandónak tartotta Gulyás Mártonnak, a Közös Ország Mozgalom vezetőjének a felvetését, hogy az ellenzéki képviselők ne vegyék fel a mandátumukat. Kiemelte, hogy az ilyen akcióknak csak akkor van esélyük, ha abban a teljes ellenzék részt vesz. Emlékeztetett, hogy korábban pártja képviselői kivonultak a parlamentből, de annak nem volt komoly hatása a közvéleményre.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés