
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint óriási előrelépés, hogy négy év alatt várhatóan közel 600 ezren élnek a kedvezményes honosítás lehetőségével.
2014. március 06., 18:072014. március 06., 18:07
Erről a budapesti kormánypárti politikus a Nemzetstratégiai Intézet konferenciáján beszélt csütörtökön a fővárosban. A fideszes országgyűlési képviselő (képünkön) rámutatott: 2004. december 5-e mélypontja után a sebek begyógyulása és egy nyugodtabb, több konszenzussal járó időszak következett el.
A nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese a történelmi előzményeket felidézve kiemelte: a térségben a magyar kommunizmus volt az egyetlen, ami internacionalista volt. A környező „mesterséges államok\" arra törekedtek, hogy legyen saját nemzetképük, de nálunk a magyar nemzet, vagy az elcsatolt területeken élők sorsával kapcsolatos kérdésekről még beszélni sem lehetett. Nemzetpolitika nem létezett, és a rendszerváltás után sem jött létre konszenzus e téren – összegezte.
Hozzátette: ezért juthattunk el a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményéig. Ez ugyanakkor a nemzetet szembesítette a saját magához való viszonyával, és 2010 után még azok a politikai erők is kénytelenek voltak szembesülni ennek a döntésnek az irtózatos felelősségével, akik annak idején a nemre buzdítottak, s a nemzeti, és egyedül helyes állásponttal szemben határozták meg politikai álláspontjukat.
Gulyás Gergely a jelenlegi kormány intézkedéseiről szólva idézte az új alaptörvényt, amely többek között rögzíti: Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, támogatja a magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseket. Emlékeztetett, hogy lehetővé vált a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzése.
Az, hogy közel 600 ezren élnek négy év alatt ezzel a lehetőséggel, óriási előrelépés – állapította meg, hozzátéve: helyes lépés volt a választójog kiterjesztése is. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke köszöntőjében az átfogó nemzetstratégia fontosságát hangsúlyozta. Fontos, hogy tudományosan is megértessék a közvéleménnyel, ők nem kisebbség, hanem nemzeti közösség. Olyan nemzeti közösség, amely élni akar – fogalmazott az elnök.
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!