
Fotó: Rompres
2007. június 07., 00:002007. június 07., 00:00
Az állam- és kormányfők biztonságára, a csúcskonferencia zavartalan lebonyolítására több mint tizenhatezer rendőr felügyel. A rendőri egységek páncélozott járművekkel vonultak ki a helyszínre, a parti vizeket pedig – az esetleges terrortámadások eshetőségére felkészülve – hadihajók ellenőrzik. Hivatalos adatok szerint a csúcs költségei 92 millió euróra rúgnak.
A házigazda Angela Merkel német kancellár, egyben a G8 soros elnöke, közvetlenül a találkozó előtt közzétett üzenetében a közös felelősségre figyelmeztette az állam- és kormányfőket a napirenden szereplő témákkal, főként a környezetvédelemmel és Afrika megsegítésével kapcsolatban. Reményét fejezte ki, hogy a heiligendammi csúcstalálkozó – amelyre meghívták a leggyorsabban fejlődő országok, továbbá több afrikai állam vezetőit – egyértelmű jelzést ad erre vonatkozóan. A kancellár nem adta fel a reményt, hogy a nyolcak találkozóján a klímaváltozás káros következményeinek mérséklése érdekében sikerül konkrét, illetve hosszú távú célkitűzésekben megállapodni, s a Kiotó utáni folyamatot az ENSZ keretei között tartani.
Merkel és George W. Bush amerikai elnök kétórás egyeztetést folytatott tegnap délután a csúcstalálkozót megelőzően. A tárgyalás után mindketten derűlátóan nyilatkoztak azzal kapcsolatban, hogy sikerül előrelépni egy esetleges környezetvédelmi megállapodást illetően. A német kancellár azt hangoztatta, hogy jó esély van az előrelépésre. A nyolcak elnökeként kijelentette, hogy a klímaváltozás elleni harccal kapcsolatban lát reményt közös álláspont kialakítására, erről azonban részleteket nem közölt. Merkel úgy értékelte, hogy sok területen egyetértettek, néhány területen pedig szavai szerint tovább kell dolgozni. Mindent összevetve a kancellár „nagyon jónak és sikeresnek” minősítette a megbeszélést. Hasonló szellemben nyilatkozott az amerikai elnök is. George Bush kijelentette: azzal a határozott szándékkal érkezett Heiligendammba, hogy megállapodjanak a Kiotó utáni – azaz a 2012 utáni időszakra vonatkozó – folyamatról. Az elnök ennek kapcsán – konkrét célkitűzések nélkül – általánosságban említette az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklését, s fontosnak nevezte új, környezetkímélő technológiák kifejlesztését, illetve alternatív energiaforrások felkutatását. Merkel és Bush találkozója előtt ugyanakkor amerikai források azt hangoztatták: az Egyesült Államok nem hajlandó beleegyezni abba, hogy a klímaváltozás elleni harc területén – elsősorban a szén-dioxid-kibocsátás mérséklésére – konkrét és kötelező jellegű célkitűzéseket rögzítsenek.
Elsőként egyébként George Bush érkezett meg – még kedden este – Heiligendammba, miközben mintegy ezren tüntettek látogatása ellen. A G8-csúcs ellenzői tegnapra harminc békés tiltakozó megmozdulást jelentettek be, mindenekelőtt a Heiligendammba vezető utak blokádjával fenyegetve. Este mintegy tízezer tüntető próbált a találkozó helyszíne felé nyomulni, ám a rohamrendőrök gumibotokkal és vízágyúkkal megfékezték őket. Az összecsapásokban többen megsérültek.
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.