Hirdetés

Forrong az arab világ egy síita főpap kivégzése miatt

Nimr al-Nimr síita főpap szaúd-arábiai kivégzése miatt tüntetők szombat este megtámadták a szunnita királyság teheráni nagykövetségét, és bejutottak a létesítmény területére, de az iráni rendőrség nem sokkal később kiszorította őket.

Hírösszefoglaló

2016. január 03., 16:142016. január 03., 16:14

2016. január 03., 18:332016. január 03., 18:33


A tiltakozók Molotov-koktélokkal dobálták meg a nagykövetséget, majd betörtek a misszió területére. A Reuters szerint tüzeket gyújtottak az épületben, és annak legalább egy helyiségét feldúlták, a berendezési tárgyakat összetörték. „Kíméletlen megtorlás fogja érni az al-Szaúd (családot) a közeljövőben, ami ennek a terrorista párti, iszlámellenes rezsimnek a bukását fogja okozni” – áll a hivatalosan a síita Irán politikai-vallási rendszerének védelméért felelős befolyásos fegyveres szervezet, az iráni Forradalmi Gárda közleményében.

A szaúdi belügyminisztérium szombat reggel jelentette be, hogy terrorizmus vádjával kivégeztek negyvenhét embert, köztük Nimr al-Nimrt. Az egyik legradikálisabb szaúd-arábiai síita hitszónokot 2012 júliusában tartóztatták le tömegtüntetésekre és zavargásokra való felbujtás vádjával. Letartóztatásának hírére több tüntetés volt a síiták lakta keleti Katíf régióban, amely korábban a síiták hátrányos megkülönböztetése elleni tiltakozások központja volt. Szaúd-Arábia 27 milliós lakosságának mintegy 15 százaléka síita.

Súlyos politikai hibának minősítette Szaúd-Arábia részéről a főpap kivégzését vasárnap Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője is. „Az isteni kéz bosszút áll majd e cselekményért” – hangzott az ajatolláh fenyegetése, miközben Ali al-Szisztani ajatolláh, Irak vezető síita méltósága szintén élesen elítélte Rijád tettét. A kivégzésre adott „ellenséges” iráni megszólalásokra hivatkozva Szaúd-Arábia szombaton behívatta Irán rijádi nagykövetét, és „megdöbbenését” fejezte ki, amiért Teherán „beleavatkozott a királyság belügyeibe”.

Szaúd-Arábia és Irán már eddig is egymás legfőbb politikai-vallási riválisának számítottak a Közel-Keleten, és több térségbeli konfliktusban is szemben álló feleket támogatnak. Egyes elemzői értékelések szerint al-Nimr kivégzése tovább hevítheti a feszültségeket a két ország között. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár „mély megdöbbenésének” adott hangot a szaúdi kivégzések miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
Hirdetés