
Olosz Gergely
Fenntartotta Olosz Gergely, az RMDSZ egykori szenátora ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyeletét a következő három hónapra pénteki nem jogerős végzésével a budapesti Fővárosi Törvényszék, amely a volt politikus Romániának való átadásáról hiányos dokumentáció miatt még nem tudott határozni.
2019. április 12., 13:352019. április 12., 13:35
2019. április 12., 13:362019. április 12., 13:36
A végzés ellen Olosz Gergely és ügyvédje fellebbezést jelentett be, így a kényszerintézkedés fenntartásáról a Fővárosi Ítélőtábla hoz majd végleges döntést. A magyar hatóságok március közepén tartóztatták le a Romániában tavaly jogerősen börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergelyt, aki ellen a bukaresti hatóságok nemzetközi körözést adtak ki az év elején.
A végzés értelmében a bíróság az igazságügyi miniszteren keresztül ismételten felhívja a román igazságügyi hatóságot, hogy a jogerős szabadságvesztést kiszabó 2018. december 20-i határozatot indokolással együtt küldjék meg.
Az eljáró bíró indokolásában elmondta, az ügyben nem áll a bíróság rendelkezésére „egy nagyon fontos dokumentum”, a másodfokú, jogerős határozat. Annak ugyanis csak egy kivonatát kapták meg, az eljárásra vonatkozóan nem kaptak információt, továbbá nem áll rendelkezésükre a teljes indokolással ellátott jogerős ítélet. Mindezek miatt a bíróság nincs abban a helyzetben, hogy döntést hozhasson – mutatott rá. A bíróság arra kéri a román hatóságokat, hogy május 20-ig pótolják a fenti dokumentumokat az érdemi döntésük meghozatala érdekében.
A romániai büntetőügy vádirata szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.
Olosz Gergely a 2012-es parlamenti választáson az RMDSZ egyik háromszéki jelöltjeként szerzett szenátori mandátumot, amelyről az ellene megindult vizsgálat következtében 2013 májusában lemondott. 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!