2011. szeptember 02., 14:072011. szeptember 02., 14:07
Borislav Stefanovic szerb küldöttségvezető előzetes nyilatkozata szerint megállapodásra törekednek a koszovói vámszervek bélyegzőjének szerb elismerését illetően, illetve a Belgrádba szállított koszovói telekkönyvi nyilvántartásoknak az ügyében.
Az albán többségű Koszovó bő három évvel ezelőtt mondta ki Szerbiától való függetlenségét. Azóta mintegy kilencven állam ismerte el hivatalosan. Belgrád azonban nem hajlandó lemondani egykori tartományáról, és igyekszik megőrizi a Koszovó északi csücskében többségben levő szerbek kötődését az anyaországhoz.
Júliusban a koszovói hatóságok megpróbálták érvényesíteni fennhatóságukat két szerb-koszovói határátkelőhely fölött, ami a szerbek harcias ellenállását váltotta ki, ezért az átkelők ellenőrzését a KFOR nemzetközi erő vonta magához. Azóta a három és fél tonnánál kisebb járművekre korlátozzák az addig akadálytalan teherautó-forgalmat Szerbia és Koszovó között.
Diplomáciai források szerint a koszovói vámhatóság szerb részről történő elismerése olyan tartalmú kompromisszum révén képzelhető el, hogy a koszovói vámhatóság pecsétje nem tartalmazná az államiság jelképeit. Edita Tahiri koszovói tárgyalásvezető úgy nyilatkozott a pénteki megbeszélés előtt, hogy Szerbiának el kell döntenie, európai irányvonalat kíván-e követni.
Angela Merkel német kancellár az elmúlt héten Belgrádban tárgyalt, és a szerb vezetés értésére adta: csak akkor számíthatnak az uniós tagjelölti jogállás elnyerésére, ha tudomásul veszik a realitásokat, Koszovó állami önállóságát.
Tomislav Nikolic, a nacionalista Szerb Haladó Párt vezetője azonban, aki csütörtökön Brüsszelben megbeszélést folytatott Stefan Füle bővítési EU-biztossal, azt mondta: az unió nem várja el Szerbiától a koszovói állami függetlenség hivatalos elismerését Szerbia EU-integrációs előrehaladásának előfeltételeként.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).