2010. december 21., 12:582010. december 21., 12:58
Kedd reggel mínusz 18 fok körüli hőmérsékleti mélypontokat mértek Angliában és Észak-Írországban, és a brit meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a szerdára virradó éjszaka mínusz 20 foknál hidegebb is lehet. Szakértők nem zárják ki, hogy a héten megdőlhet az eddigi angliai hidegrekord, amelyet 1982-ben mértek, mínusz 26,1 fokkal.
Kedden nem volt jelentősebb havazás, de a meteorológia szerdára ismét komolyabb hóesést jósolt elsősorban a déli országrészben, beleértve Londont és környékét. A brit meteorológusok előzetes adatai szerint száz éve nem volt olyan hideg a brit december, mint az idei.
Kedden változatlanul igen korlátozott üzemmódban működött a legnagyobb brit repülőtér, a londoni Heathrow, amelynek két kifutópályája közül csak egy volt használható állapotban, a másik jegesedés miatt már a hét eleje óta zárva van. A világ legnagyobb nemzetközi forgalmú repülőtere a napi csaknem 1300 járatnak mindössze az egyharmadát tudja indítani, illetve fogadni.
Heathrow-n kedden is több ezren várakoztak járatukra, sokan közülük napok óta. A repülőteret üzemeltető cég (BAA) már előző nap felszólította az utasokat, hogy akkor se menjenek ki a repülőtérre, ha érvényes foglalásuk van, mert a terminálok megteltek, és a járatok sorsa teljesen bizonytalan.
Az utascsarnokokban a múlt hét óta minden éjjel ezrek alszanak; az utasok beszámolói szerint a légikikötő leginkább menekülttáborra emlékeztet.
Heathrow-n a jegyfoglalási adatok szerint kedden 189 ezer, szerdán 206 ezer, csütörtökön 212 ezer utas fordult volna meg.
A fennakadások miatt egyelőre nem tudott hazatérni hivatalos New York-i útjáról George Osborne brit pénzügyminiszter sem.
Nem javult sokat a helyzet a Londont Brüsszellel és Párizzsal összekötő Eurostar szuperexpresszekkel sem, amelyek menetrendjét a brit és a francia oldalon elfagyott és behavazott biztonsági berendezések miatt szintén erősen korlátozni kellett.
A londoni St. Pancras pályaudvaron - ahonnan a 300 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedő, futurisztikus formatervezésű szerelvények indulnak - kedden 800 méteres sor állt a jegykezelő pultok előtt. A Eurostar kérte a karácsonyi időszakra menetjeggyel bíró utasokat, hogy ha nem feltétlenül szükséges, inkább ne utazzanak, mivel még a múlt hétvégi korlátozások miatt Londonban rekedt utasok jelentős részét sem sikerült elszállítani.
A cég felfüggesztette a jegyek értékesítését, és teljes jegyár-visszatérítést, illetve más időpontra szóló ingyenes átfoglalást ajánlott fel azoknak, akik lemondanak az utazásról.
A belföldi brit vasútforgalomban is komoly fennakadások vannak. Kedden több száz utas töltött órákat nyílt pályán veszteglő vonatokban az egyik fő észak-déli vonalon, miután a felsővezetékek elfagyása miatt egyszerre több szerelvény is leállt.
Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
Amíg nincs olaj, nincs pénz: mindaddig, amíg a Barátság kőolajvezetéken nem folyik Magyarországra a kőolaj, addig Magyarország nem járul hozzá a 90 milliárdos hitelkeret megszavazásához – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Ukrajna másfél hónapon belül helyreállíthatja az orosz kőolaj tranzitját Magyarország és Szlovákia felé az orosz támadásban megrongálódott Barátság vezetéken keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök António Costának, az Európai Tanács elnökén
Izrael hétfő esti teheráni támadása során célba vette Ali Laridzsánit, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjét, egy az ügyhöz közel álló izraeli forrás szerint.
Ukrajna továbbra is Európa legfontosabb biztonsági prioritása, a figyelem nem lankadhat a háború iránt – jelentette ki Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.