
2011. december 05., 07:522011. december 05., 07:52
Kövér László házelnök őszinte, nyugodt hangvételű tanácskozásnak nevezte a KMKF pénteki, a választójogi törvényjavaslatról tartott ülését. Az Országgyűlés fideszes elnöke szerint a belpolitikai életet meghatározó és a magyar törvényhozásban szavazó pártok különbözőképpen ítélték meg az állampolgárság kiterjesztését, és a választójogi javaslatot, mégis az együttműködési készség volt a jellemző.
Szász Jenő MPP-elnök bejelentette: módosító indítványt fogalmaztak meg, hogy a határon túli magyarok ne csak listára voksolhassanak, hanem egyéni választókörzetben is választhassanak.
Szász Jenő hozzátette: a magyar állampolgárok – éljenek bárhol a világon – ugyanazokat a jogokat és kötelezettségeket bírják, éppen ezért nem kívánnak semmiféle diszkriminációt, ha Magyarországon százezer állampolgár után jár egyéni körzet, akkor ezt határon túl is érvényesíteni kell.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök támogatásáról biztosította az indítványt, egyben fontosnak tartotta, hogy a magyarországi és a határon túli magyarok közötti szolidaritás és bizalom erősödjék, ne szakadékok keletkezzenek. Kiemelte: bízik benne, hogy év végéig olyan törvény születik, amelyik nem tesz különbséget a magyar állampolgárok között oly módon, hogy egyeseknek van szavazati joguk, másoknak nincs lehetőségük ezzel élni. Ezzel szemben Kelemen a szövetség Kolozs megyei szervezete szombaton Várfalván rendezett önkormányzati tanácskozásán már arról beszélt, az RMDSZ azt szeretné, hogy a határon túl élő, kettős állampolgársággal rendelkezők egy országos listára szavazhassanak. A szövetségi elnök szerint így teljes jogú állampolgárok maradnak, ám szavazatukkal nem befolyásolják Magyarország belpolitikai arányait.
Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő a KMKF-ülésen leszögezte: egyértelmű a szándék, hogy az állampolgársággal együtt jár a választójog is, ez összhangban van az Unió országainak gyakorlatával, hiszen 27 állam közül 24 az állampolgársággal együtt biztosítja a választójogot. Szerinte véget kell vetni annak az inkoherens érvelésnek, miszerint az szavazzon, aki adót is fizet. Gál Kinga EP-képviselő azt mondta, elvárást teljesít az Országgyűlés, amikor a választójogi törvényt úgy alakítja, hogy a határon túli magyaroknak szavazati joga legyen, Magyarország ezáltal belép azon országok körébe, amelyek ezt már évek óta gyakorolják. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ezzel kapcsolatban leszögezte: minden magyar, éljen akár Magyarországon, akár a határokon kívül, választó és választható lesz a jövőben.
A kereszténydemokrata politikus hozzátette, nincs „A” és „B” kategóriájú magyar állampolgár, egy magyar nemzet van, és egy állampolgárság, a magyar kormány egységes magyar nemzetben gondolkodik. Semjén kitért arra is, hogy várhatóan év végére az állampolgársági kérelmek száma eléri a 200 ezret, az eskütételek pedig mindenhol rendben zajlanak. A budapesti tanácskozáson a Magyar Szocialista Párt a külhoni magyarok szavazati jogáról szóló indítvány visszavonását, és ötpárti vitát szorgalmazott, a Lehet Más a Politika pedig rossz iránynak nevezte, hogy országos listára lehessen szavazni, mivel nem jelenhetnének meg azok a sajátos problémák, amelyek a határon túli közösségekben felmerülnek.
Mile Lajos LMP-s képviselő úgy vélte, a külhoni közösségeknek saját maguk közül kellene kiválasztaniuk azokat, akik őket képviselni fogják a magyar Országgyűlésben. Egyébként a választójoggal kapcsolatos módosító indítványokat javaslatként az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága terjeszti be; a választási reform vitája pénteken kezdődött meg a Parlamentben.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.