Hirdetés

Figyelte a rendőrség az egyik templomi túszejtőt

A francia hatóságoknak sikerült azonosítaniuk az egyik férfit, aki késsel felfegyverkezve túszokat ejtett kedd délelőtt egy normandiai templomban, mielőtt a rendőrök agyonlőtték.

Hírösszefoglaló

2016. július 27., 17:272016. július 27., 17:27

2016. július 27., 20:322016. július 27., 20:32

Az ügyben eljáró ügyész elmondta, hogy az egyik támadó a 19 éves, Adel Kermiche nevű helyi férfi volt, aki Franciaországban született. Kermiche ellen tavaly vádat emeltek terrorista kapcsolatok miatt, márciusig őrizetben volt, utána pedig elektronikus megfigyelés alatt állt, naponta csak pár órára hagyhatta el az otthonát, és minden nap jelentkeznie kellett a rendőrségen. Az ügyész elmondta, hogy a nyomkövetőt minden délelőtt öt órára kikapcsolták, és a támadás is ekkor történt.

Francois Molins államügyész elmondta: Kermich rokonai iratait felhasználva kétszer is megpróbált Szíriába utazni. Tavaly márciusban a testvére személyi igazolványával próbált meg Németországból Szíriába jutni, két hónappal később pedig már Törökországban fogták el a hatóságok. Akkor unokatestvére papírjait használta. A másik támadót még nem azonosították a francia hatóságok.

A két férfi kedd délelőtt késekkel vette be magát a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomába, ahol elvágták a pap torkát, és egy másik embert is súlyosan megsebesítettek, de az ügyész elmondása szerint ő már nincs életveszélyes állapotban. A hatóságok arról is beszámoltak, hogy a merénylőkön robbanómellény-utánzat is volt, az apácákat pedig megpróbálták emberi pajzsként használni.

Hollande: az iszlamista fenyegetés még sosem volt ennyire súlyos

Francois Hollande francia elnök kedden este arról beszélt: az iszlamista fenyegetés még sosem volt ennyire súlyos Franciaország és az Európai Unió számára, mint most. Az állami televízió által közvetített beszédében a francia államfő rámutatott: az iszlám terrorizmus elleni harc bel- és külföldön is hosszúnak ígérkezik. „Ez a fenyegetés sosem volt nagyobb Franciaország és Európa számára, mint most. A kormány teljes mértékben eltökélt, hogy legyőzze a terrorizmust\" – hangsúlyozta.

Beszédében Hollande elmondta: „a normandiai templom elleni támadás, a katolikus pap megölése a köztársaság megszentségtelenítését jelentette”. A francia elnök hangsúlyozta: az ország háborúban áll, majd felszólította a franciákat, hogy maradjanak egységesek, és ne forduljanak egymás ellen. „A terroristák meg akarnak osztani minket, éket akarnak verni közénk és egymás ellen akarnak fordítani bennünket\" – jelentette ki.

Hollande elmondta: Franciaország több biztonsági intézkedést eszközölt, mint modern történetében eddig valaha. Ugyanakkor hangsúlyozta, mindez nem korlátozza a szabadságjogokat és nem csorbítja a demokráciát. „Meg fogjuk nyerni ezt a háborút\" – fogadta meg a francia elnök.
Egyébként a franciaországi események miatt szerdán Belgiumban elrendelték a vallási célú épületek védelmének megerősítését. Peter Hacker bécsi menekültügyi koordinátor közben a radikalizálódás elkerülése végett a menekültügyi kérelmek elutasítása és a kitoloncolás közötti időszak lerövidítését szorgalmazza.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
Hirdetés