
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője
Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. november 20., 17:252017. november 20., 17:25
2017. november 20., 18:112017. november 20., 18:11
A kormánypárti politikus arra reagált, hogy Soros György a Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán megjelent interjúban egyebek mellett arról beszélt: a magyar kormány által indított kampány szándékosan félremagyarázza az ő nézeteit. Gulyás Gergely a nyilatkozatot úgy kommentálta: eddig azt tapasztalták, hogy Soros György az általa támogatott szervezeteken, az Európai Parlamenten (EP), brüsszeli szövetségesein és alapítványain keresztül támadta a magyar kormányt és Magyarországot, de most személyesen is beszállt a küzdelembe.
„Soros György a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget, rágalmakat fogalmaz meg, és tagadja azt a Soros-tervet, amelyben ő maga tett konkrét javaslatokat a migránsok betelepítésére, a migráció legalizálására" – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette, Sorosnak a migrációval kapcsolatos javaslatait – brüsszeli szövetségesein keresztül – sikerült átvinni az EP-n. A testület egy olyan határozatot fogadott el – folytatta –, amelyet „Soros egyik szövetségese" terjesztett elő, és amely „feketén-fehéren tartalmazza a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvótát", az EU-ba lépő migránsok automatikus betelepítését, a felgyorsított családegyesítést – amely Németországban olyan vitákhoz vezetett, hogy úgy tűnik, a koalíció sem tud létrejönni –, és tartalmazza a betelepítést elutasító országok megbüntetésének szándékát is.
A fideszes politikus szerint Soros javaslatait egyre magasabb szinten és egyre többen támogatják az uniós döntéshozatalon belül. Megjegyezte, az EP-döntés előtt Soros György személyesen járt Brüsszelben, és tartott „eligazítást", az pedig már korábban nyilvánosságra került, hogy Soros alapítványa 226 EP-képviselőt tart nyilván úgy, mint vele közvetlen kapcsolatban állókat. A frakcióvezető úgy összegzett: Soros György azért fenyegeti most már nyíltan Magyarországot, mert a magyar migrációs politika továbbra sem akar engedni a bevándorlást támogató erőknek.
„A magyar kormánynak és a Fidesz-KDNP-frakciónak továbbra is az a határozott álláspontja, hogy Magyarországnak nem szabad bevándorlóországgá válnia, ezért a jelenleg zajló nemzeti konzultációnak nagy jelentősége van" – mondta, a kérdőív kitöltésre buzdítva. Azzal kapcsolatban, hogy Soros György az interjúban azt is jelezte, félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát, Gulyás Gergely azt közölte: Magyarországon alkotmányos keretek között civil szervezetek szabadon működhetnek, ha viszont például Magyarországot külföldön szervezetten próbálják lejáratni, akkor ezt a tevékenységet vizsgálni kell.
Arra a felvetésre, hogy Navracsics Tibor magyar uniós biztos szerint nincs „Soros-terv", a frakcióvezető úgy reagált: Szájer József fideszes EP-képviselővel ért egyet, aki azt mondta, Navracsics Tibor jogászként pontosan fogalmaz, miszerint a „Soros-terv" nincs az Európai Bizottság napirendjén. „De az, hogy valami nincs a bizottság napirendjén, az nem azt jelenti, hogy a bizottság nem azt hajtja végre" – tette hozzá Gulyás Gergely.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!