Hirdetés

Fidel Castro öccse kormányozza Kubát

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Egészségi panaszai miatt ideiglenesen ifjabbik fivérét bízta meg az ország kormányzásával Fidel Castro kubai elnök. A havannai televízióban tegnap magának a betegnek a nyilatkozatát olvasta fel a kubai párt- és állami vezető személyi titkára.

Gazda Árpád

2006. augusztus 02., 00:002006. augusztus 02., 00:00

Ebben az augusztus 13-án 80 életévét betöltő államfő tudatta honfitársaival, hogy egészségi problémái miatt megműtötték, és hatalmi tisztségeit, vagyis a kommunista párt vezetését és az államfői teendők ellátását, valamint a hadsereg főparancsnoki tisztét átmenetileg Raúl Castróra bízta. Castro nyilatkozatában kitért arra, hogy a rengeteg munka miatti megpróbáltatásoknak a szervezete ellenállt, de az állandó terhelés következtében egészségi állapota mostanra megrendült, gyomorvérzést kapott, és ezért műtéten esett át. Ezt követően még várhatóan hetekig kell pihennie, és ebben az időszakban öccse, Raúl helyettesíti őt.
Havannában általában nyugodtan fogadták a hírt, a kubai emigráció központjában, Miamiban viszont utcai ünneplés kezdődött annak reményében, hogy végéhez közeledik a közel öt évtizedes kommunista rendszer. Miami polgármestere, Carlos Álvarez önmérsékletet kért az emigránsoktól. Közölte, hogy egyelőre nem léptették életbe a rendkívüli helyzetre kidolgozott terveket, noha a városban a második számú riasztási fokozat van érvényben. Miami korábbi polgármestere, Alex Penella magyarázata szerint a válságtervnek három fő pontja van: ellenőrzés alatt tartani a spontán ünnepléseket, vigyázni, hogy castroista ügynökök ne manipulálják a helyzetet, s megerősíteni a kikötők és repterek ellenőrzését, hogy a kubaiak ne özönljenek be és ki tömegesen a városból.


A baloldali értelmiség bálványa
Fidel Castro spanyol bevándorlók gyermeke, aki a jezsuitáknál nevelkedett, és aki képes volt 1959-ben egy hatmilliós – a Karibi térség legnagyobb – szigetét a forradalom Mekkájává átalakítani és a hidegháború központi ügyévé tenni, miközben a baloldali értelmiség világszerte bálványozta őt. A 20. század legalább két generációja emlékszik arra az 1962. október 22-étől 28-áig tartó hétre, amikor úgy tűnt: Kuba egy küszöbönálló nukleáris apokalipszis középpontjában áll. John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök és Nyikita Hruscsov szovjet vezető hidegvérének köszönhetően az Egyesült Államokra szegezett szovjet rakéták kiváltotta válságot végül eloszlatták. Washington cserébe lemondott arról, hogy erőszakkal távolítsa el a tőszomszédságában működő forradalmár rendzavarót. Az 1962 óta tartó amerikai embargó, az egyre elhatalmasodó bürokrácia súlya alatt azonban roskadozik a gazdaság, és egyre nő az ínség Kubában. Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
Hirdetés
Hirdetés