Fidel Castro „nagyon beteg”

Fidel Castro nem rákos, de nagyon beteg – jelentette ki Hugo Chávez venezuelai elnök, miután állítása szerint telefonon beszélt a bélműtétje után lábadozó kubai vezetővel, a Kubai Kommunista Párt lapja pedig szombaton beszámolt arról, hogy Castro telefonon beszélt a tartományi kormányzók tanácskozásának résztvevőivel.

Gazda Árpád

2006. december 18., 00:002006. december 18., 00:00

„Fidel üdvözletét hozom nektek” – jelentette ki helyi idő szerint pénteken a venezuelai elnök a december 3-ai újraválasztásának megünneplésére összegyűlt hívei előtt. Chávez elmondta, csütörtökön kétszer is beszélt telefonon a gyengélkedő kubai vezetővel. Szavai szerint Fidel Castro „nem rákos”, de „nagy csatát vív” egy „súlyos\" betegséggel. A venezuelai elnök ezúttal - ellentétben korábbi beszédeivel - nem jelentette ki, hogy Castro egészségi állapota javul, ehelyett azt mondta, bizakodó, és hogy a telefonban úgy tűnt, az idős kubai vezér jó hangulatban van.
John Negroponte amerikai hírszerzési igazgató a The Washington Postban úgy nyilatkozott, Fidel Castro nagyon beteg, a halálán van. Fidel Castrótól július 31-én öccse, Raúl vette át a hatalmat, miután a 80 éves kubai vezető négy műtéten esett át egy ismeretlen eredetű bélvérzést követően. Azóta ismeretlen helyen ápolják. Nyilvános rendezvényen utoljára július 26-án mutatkozott.

MTI

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Újabb 1 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság újabb 1 milliárd eurót bocsátott Ukrajna rendelkezésére makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében – közölte szerdán a brüsszeli testület.

Újabb 1 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az Európai Bizottság
2025. szeptember 11., csütörtök

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk

Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.

Izraeli nagykövet: ha a Hamász vezetői túlélték a katari csapást, legközelebb sikerrel járunk
2025. szeptember 11., csütörtök

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot

Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.

Trumppal egyeztetett a lengyel elnök, a külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan támadta meg Lengyelországot
2025. szeptember 11., csütörtök

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag

Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.

Káosz Franciaországban, Macron és a kormány ellen fordult a népharag
2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll