Hirdetés

Fico: a Nyugatot is felelősség terheli az ukrajnai háború elhúzódásáért

Felelősség. Robert Fico szerint a Nyugat hozzájárul az ukrajnai háború folytatásához, az ország NATO-felvétele pedig világháborúhoz vezet •  Fotó: Facebook/Robert Fico

Felelősség. Robert Fico szerint a Nyugat hozzájárul az ukrajnai háború folytatásához, az ország NATO-felvétele pedig világháborúhoz vezet

Fotó: Facebook/Robert Fico

A Nyugatot is részben felelősség terheli, amiért az ukrajnai háborúnak nem sikerült véget vetni – jelentette ki vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Hírösszefoglaló

2024. október 21., 08:292024. október 21., 08:29

„Ez egy olyan háború, amelyet Oroszország a nemzetközi jog megsértésével robbantott ki. Ma azonban a Nyugat a háború folytatását támogatja, hogy ezzel térdre kényszerítse Oroszországot” – mondta Fico a TA3 hírtelevízió műsorában. Hangsúlyozta egyben, hogy

Ukrajna NATO-csatlakozása egy harmadik világháborúhoz vezethet.

Hirdetés

„Nem jó ötlet Ukrajnát felvenni a NATO-ba, mert az veszélyes volna az egész világ számára. Ukrajnának e helyett semlegesnek kellene maradnia, cserébe pedig biztonsági garanciákat kapna” – húzta alá Fico, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgynevezett Győzelmi tervének egyik sarkalatos pontjára utalt.

Bár a NATO csatlakozást nem, de Ukrajna Európai Unióba történő felvételét támogatja a pozsonyi vezetés. Szlovákia áramszállításokkal és aknaszedő rendszerekkel támogatja a kijevi vezetést, fegyverekkel azonban Fico hatalomra kerülése óta már nem. A szlovák hadiipar ugyanakkor kereskedelmi alapon továbbra is gyárt önjáró lövegeket és lőszereket az ukrán hadsereg számára.

Eközben

Ukrajna vasárnap közölte, hogy az éjszaka folyamán megtámadta Oroszország „legnagyobb robbanóanyag-üzemét” és egy repülőteret,

ez volt a legutóbbi a nagy hatótávolságú dróntámadások sorában, amelyekkel a hátországban a nagyobb ellenség hatalmas hadigépezetét lassan, távolról próbálják ledarálni.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik forrása a Kyiv Independentnek elmondta, hogy a drónok a nagy, állami tulajdonú Szverdlov-gyárat vették célba a Nyizsnyij Novgorodi területen lévő Dzserzsinszk városában, mintegy 900 kilométer mélyen Oroszországban.

Az üzemet az Egyesült Államok és az EU 2023 óta szankciókkal sújtja, amiért az amerikai külügyminisztérium szerint „Oroszország háborús erőfeszítéseit támogató áruk beszerzésével” foglalkozik.

A gyár robbanóanyagokat, ipari vegyi anyagokat, detonátorokat és lőszereket gyárt – közölte az Egyesült Államok a szankciók bejelentésekor kiadott sajtóközleményében.

A forrás a Kyiv Independentnek elmondta, hogy az üzem repülőgép- és tüzérségi lövedékeket, repülőbombákat és robbanófejeket gyárt, amelyek segítik Oroszországot az Ukrajna elleni háború folytatásában.

Az ukrán fegyveres erők vezérkara később a nap folyamán arról számolt be, hogy Ukrajna csapást mért a Lipeck-2 repülőterére is a Lipecki régióban, amely több mint 400 kilométerre található az ukrán határtól.

A támadás lőszerraktárak, üzemanyagraktárak és repülőgépek ellen irányult egy olyan repülőtéren, amelyről ismert, hogy orosz Szu-34-es, Szu-35-ös és MiG-31-es repülőgépek otthona

– tették hozzá.

A műveleteket az SZBU, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) és a különleges műveleti erők együttműködésével hajtották végre – mondta az SZBU forrása.

A harctéren túlerőben lévő Oroszországgal szemben Ukrajna házi készítésű drónokhoz folyamodott, hogy megpróbálja a lehető legnagyobb mértékben kimeríteni az orosz harci képességeket a távolból, célba véve az orosz katonai-ipari komplexum létesítményeit, légibázisokat vagy olajfinomítókat.

Bár Ukrajna rendszeresen állítja, hogy mélyen Oroszországba irányuló támadásokat hajtanak végre, nehéz ellenőrizni a jelentések hitelességét és az okozott károk nagyságrendjét.

Idézet
Az SZBU a Szverdlov üzem elleni szankciók szigorításán dolgozott”

– mondta az SZBU forrása a Kyiv Independentnek.

„A gazdasági szankciókat drónokkal egészítettük ki, amelyek azonnali hatást fejtenek ki. Folytatódik a munka az ellenség katonai képességeinek csökkentésére”.

Október elején egy másik ukrán dróncsapás felgyújtott egy észak-koreai lőszereket tároló orosz fegyverraktárat Brjanszk megyében – jelentette az ukrán vezérkar október 9-én.

Szeptemberben Ants Kiviselg észt ezredes, az észt védelmi erők hírszerzési központjának vezetője azt mondta, hogy az oroszországi Tveri területen lévő fegyverraktárra mért ukrán dróncsapás két-három hónapra elegendő lőszert semmisített meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Románia harcképes amerikai alakulatok állandó jelenlétét szeretné az országban

Románia arra kérte az Egyesült Államokat, hogy jelentősen és tartósan növeljék az amerikai csapatok létszámát a Mihail Kogălniceanu-bázison és az ország egyéb kulcsfontosságú pontjain.

Románia harcképes amerikai alakulatok állandó jelenlétét szeretné az országban
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Hackerek: 400 000 körül lehet az ukrajnai háborúban meghalt oroszok száma

A kiszivárgott halálozási nyilvántartások szerint az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta 394 000 és 450 000 között van azon halottak száma, akik Oroszország oldalán harcoltak, vagy más módon kapcsolódtak a háborúhoz.

Hackerek: 400 000 körül lehet az ukrajnai háborúban meghalt oroszok száma
2026. november 08., vasárnap

Krakkói lövöldözés: újabb holttesteket találtak, szélsőjobboldali szimpatizáns az elkövető

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő. Valószínűleg mindhárman a támadó közvetlen családtagjai, tette hozzá.

Krakkói lövöldözés: újabb holttesteket találtak, szélsőjobboldali szimpatizáns az elkövető
2026. november 07., szombat

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren

Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.

Emberi maradványokat találtak az egyik dróncsapást szenvedett hajón a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó

Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.

Halálos lövöldözés Krakkó szívében: válogatás nélkül lőtt a járókelőkre a támadó
2026. november 07., szombat

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk

Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.

Ukrajnai háború: egymásnak esett Zelenszkij és Musk
2026. november 06., péntek

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?

Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.

Irán Romániát is megfenyegette – de tényleg képes lenne itteni célpontokat megtámadni?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában

„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.

Trump a súlyos választási vereség után „csodálatos” fegyverszüneti megállapodást ígér Ukrajnában
2026. november 06., péntek

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért

Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.

Oroszok vállalták a felelősséget az újabb romániai járatokat is érintő bombafenyegetésekért
2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
Hirdetés
Hirdetés