2007. június 26., 00:002007. június 26., 00:00
A tetemeket egy szövetségi laboratóriumba küldték, hogy megállapítsák elhullásuk okát. Az illetékes fürthi állat-egészségügyi hivatal vezetője tegnap megerősítette, hogy hat madár esetében a madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes H5N1-es altípusát azonosították. A többi vadmadár mintáit még vizsgálják, de – mint közölte – minden bizonnyal azokkal is a H5N1-es vírus végzett. A biztonsági intézkedések hivatalos közlés szerint 57 tenyésztőt s mintegy 2600 szárnyast érintenek. A szárnyasokat eszerint fedett ólban kell tartani, s eladni sem szabad őket. A város keleti felében a hatóságok négy kilométeres biztonsági körzetet jelöltek ki. A kutyatulajdonosokat utasították arra, hogy állataikat pórázon tartsák. Hasonló biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a szomszédos Baden-Württemberg tartományban is. A madárinfluenza-esetről a német hatóságok tájékoztatták az Európai Bizottságot. Tavaly az Unió tagállamaiban 700 elhullott vadmadár tetemében azonosították a H5N1-es vírust, a nürnbergi vadmadarak mostani elhullása azonban idén az első eset az EU-ban. Németországban utoljára 2006 augusztusában volt madárinfluenzás eset. Akkor a drezdai állatkertben egy elhullott hattyú tetemében azonosították a vírus H5N1-es altípusát.
Hírösszefoglaló
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.