
Fotó: Vatican News
Ferenc pápa egy interjúban kijelentette: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a „fehér zászlóhoz”, és tárgyalnia kellene a két évvel ezelőtt Moszkva által indított teljeskörű inváziót követő, tízezrek életét követelő háború lezárásáról.
2024. március 09., 21:532024. március 09., 21:53
A Ferenc pápával készített interjút a múlt hónapban vette fel az RSI svájci televízió, jóval korábban Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteki ajánlatánál, amely szerint hajlandó vendégül látni egy ukrán–orosz csúcstalálkozót, amelyen a háború lezárásáról tárgyalnának.
Erdogan legújabb javaslatát azután tette meg, hogy Isztambulban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Zelenszkij hangsúlyozta: békét akar, de nem hajlandó egyetlen területet sem feladni. Az ukrán vezető béketerve szerint minden orosz katonát ki kell vonni Ukrajna teljes területéről, és helyre kell állítani az államhatárokat.
A Kreml kizárta, hogy a Kijev által megszabott feltételek alapján tárgyaljon a békéről.
A katolikus egyházfőt az interjúban arról kérdezték, mi az álláspontja arról a vitáról, amelyben az egyik fél szerint Ukrajnának fel kellene adnia azokat a területeket, amelyeket nem tudott visszafoglalni, a másik szerint viszont ez az erősebb fél lépéseit legitimálná.
„Bizonyos értelmezés szerint ez (utóbbi) igaz” – mondta a pápa a március 20-án adásba kerülő interjúban, amelynek az átirata és egy részleges videófelvétel szombaton került a Reuters brit hírügynökség birtokába.
„Úgy gondolom azonban, hogy az az erősebb, aki átlátja a helyzetet, a népre gondol, él benne a fehér zászló bátorsága és tárgyal” – jelentette ki a pápa, aki szerint a tárgyalásokat a nagyhatalmak segítségével kell lefolytatni.
– mondta Ferenc pápa.

Az ukrajnai háború Európának nemcsak a területét pusztítja, hanem globális félelem- és gyűlölethullámot teremtett – mondta Ferenc pápa az ukrajnai háború második évfordulójára emlékezve vasárnap.
„Van, aki esetleg szégyent érez” – mondta Ferenc pápa a tárgyalásról szólva, „de hányan halnak meg, mire véget ér a háború? Időben kell tárgyalni, találni kell olyan országot, amely közvetítő lehet” – szögezte le az egyházfő, Törökországot megemlítve a közvetítésre ajánlkozó államok közül.
„Ne szégyelljenek tárgyalni, mielőtt a dolgok rosszabbra fordulnak” – mondta a pápa, aki már több száz felhívást tett az általa „vértanúságot szenvedőnek” nevezett Ukrajna érdekében.
Az interjú egy másik részében az Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet közötti háborúról szólva az egyházfő kijelentette: „A tárgyalás soha nem jelenti azt, hogy megadja magát az ember”.

Azonnali tűzszünetet, a túszok szabadon engedését, valamint a civil lakosságnak szánt humanitárius segítség biztonságos célba juttatását szorgalmazta Ferenc pápa a közel-keleti konfliktusról mondott beszédében a Szent Péter téren vasárnap.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!