
Archív felvétel
Fotó: Vatican News
A Kászim Szulejmáni iráni tábornok megölése miatt kialakult nemzetközi feszültség enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
2020. január 05., 16:202020. január 05., 16:20
2020. január 05., 16:252020. január 05., 16:25
A katolikus egyházfő kijelentette, hogy a világ több részén „borzalmas” feszültség érezhető.
– mondta Ferenc pápa. Minden féltől azt kérte, hagyja nyitva az ajtót a párbeszéd előtt, tanúsítson önfegyelmet és kerülje az ellenségeskedést. Ferenc pápa néma imára szólította fel a Szent Péter téren levőket.
Kászim Szulejmán halálát követően a szentszéki szóvivő közölte, hogy a pápa folyamatosan követi a közel-keleti térség eseményeit. A Vatikánt többek között a Teheránban szolgáló apostoli nuncius tájékoztatja a fejleményekről.

Donald Trump amerikai elnök csapássorozattal fenyegette meg Iránt vasárnap a Twitteren, ha Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz különleges alakulatának meggyilkolásáért bosszúból támadásokat indítana amerikaiak vagy amerikai érdekeltségek ellen.
Január 6-án Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutat be misét vízkereszt ünnepén, amely Olaszországban egyházi és állami ünnep is egyben. A Szent Péter tér felé vezető sugárúton jelmezes felvonulással életre kel a napkeleti bölcsek menete, a három király Ferenc pápának adja át a gyermek Jézusnak szánt ajándékokat.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
szóljon hozzá!