
Archív felvétel
Fotó: Vatican News
A minél előbbi tűzszünet elérésén dolgozik a vatikáni diplomácia, amely kész közvetíteni a felek között Ferenc pápa nyilatkozata szerint, aki harmadik világháborúnak nevezte az ukrajnai konfliktust a La Stampa című olasz napilapban megjelent interjúban pénteken.
2022. november 18., 13:332022. november 18., 13:33
Ferenc pápa kijelentette, abszurd harmadik világháború zajlik, mely mögött a hatalomvágy és a fegyverkereskedelem húzódik.
– mondta az egyházfő. Úgy vélte, ha egy évre felfüggesztenék a fegyverek gyártását és kereskedelmét, fel lehetne számolni az éhezést a világban.
A pápa a világban tapasztalható éhezést botránynak, szégyennek, bűncselekménynek nevezte.
Hangsúlyozta, hogy az utóbbi száz év alatt a mostani a harmadik világháború, „és az előzőekből sem tanultunk semmit” – jegyezte meg.
melyben – mondta – több tízezer fiatal veszítette életét. A katolikus egyházfő kifejtette, hogy a Vatikán Állam diplomáciai tevékenységével megbízott szentszéki államtitkárság szünet nélkül figyelemmel kíséri az ukrajnai háború fejleményeit.
Hangsúlyozta, hogy a Vatikán a tűzszüneten dolgozik, és kész közvetíteni a felek között a konfliktus befejezése érdekében. Hozzátette, hogy humanitárius segítséget is nyújtanak a „mártír” Ukrajnának, és a Pietro Parolin bíboros vezette szentszéki államtitkárság kapcsolatrendszerrel igyekszik ösztönözni a felek közötti közeledést.
„Van bennem remény, ne adjuk fel, a béke lehetséges (..) a békét kell akarnunk, nem csak pillanatnyi tűzszünetet, amely az újrafegyverkezéshez kell” – jelentette ki. Receptként javasolta a szívek fegyvertelenítését, az erőszak hatástalanítását: „mindannyiunknak pacifistának kell lennünk” – mondta.
A La Stampának az olasz belpolitikát és a pápa személyes életét érintő kérdéseire Ferenc pápa hangoztatta, hogy a jelenlegi jobboldali római kormányt vezető Giorgia Meloni legitim módon nyerte meg a választást.
Azzal kapcsolatban, hogy vasárnap a piemonti Asti városába látogat onnan származó családja tagjaihoz, unokatestvére kilencvenedik születésnapjára, Ferenc pápa úgy reagált, nem szabad sose elfelejteni és megtagadni saját kulturális és családi gyökereinket.
Saját korát szemlélve, közelgő 86. születésnapját, a német költő Friedrich Hölderlint idézve azt mondta, öregkorát békében és vallásosan tölti.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!