
Felcsendülhet. A himnusz éneklését tiltó jogszabály megváltoztatását ígéri a kormánykoalíció
Az államfő vétóját felülírva, a pozsonyi parlament ismét jóváhagyta pénteken az állami jelképekre vonatkozó törvényt. A "himnusztörvény" néven ismertté vált jogszabálynak a himnusz éneklésére vonatkozó része ezt követően gyorsított eljárásban kerülhet módosításra.
2019. május 10., 16:442019. május 10., 16:44
2019. május 10., 16:532019. május 10., 16:53
A parlament által először március végén jóváhagyott jogszabályt – amelynek egy része nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozta volna a külföldi országok himnuszának előadását, amikor az érintett ország hivatalos küldöttsége is jelen van helyszínen – áprilisban megvétózta Andrej Kiska, szlovák államfő több politikai párt, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a törvényt előterjesztő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kérése alapján.
Mivel a törvénymódosítást – amelynek csak néhány szavas része rendelkezik a himnuszról – mint egészet vétózta meg a megbízatási ideje végéhez közeledő és saját párt alapítását bejelentő Kiska, azt
A jogszabály márciusban a most pénteken kezdődő szlovákiai jégkorong világbajnokság, illetve a válogatott mezeinek dizájnja kapcsán került terítékre. Ezt az előterjesztő SNS szerint az tette indokolttá, hogy a szlovák csapat – a sokévi bevált gyakorlattal szakítva – olyan mezeket kapott, amelyeken a szlovák címer nem eredeti formájában, hanem csak stilizálva – a hármas halmot három hokiütővel helyettesítve – kapott helyet.
Andrej Danko, a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártja, az SNS elnöke – miután a törvény a himnusz éneklésére vonatkozó része széleskörű tiltakozást váltott ki – áprilisban bejelentette:
Bár a „megoldás” részleteit nem ismertette a kormánykoalíció, az vélhetően a törvény ismételt jóváhagyását, majd annak utólagos módosítását jelenti. Ez a módosítás a kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most-Híd vegyes pártnak az ígérete szerint
Ezt a módosítást a jogszabályt márciusban vélhetően gondatlanságból megszavazó Most-Híd készül beterjeszteni, s arról a kormány ajánlása szerint, gyorsított eljárásban döntenek majd.
Az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvény megváltoztatása céljával a Magyar Közösség Pártja áprilisban aláírásgyűjtésbe kezdett. Petíciójukkal azonban nem csak a törvény azt a részét akarják megszüntetni, amely korlátozza a himnusz éneklését, hanem a jogszabály teljes megváltoztatását célozzák, úgy, hogy lehetővé váljon a nemzeti szimbólumok, köztük a nemzeti zászlók korábban tiltott teljes körű szabad használata is.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!